Országos siker a Dózsa iskolában
Kimagasló eredményt ért el a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája elnevezésű versenyen Borsodi Zselyke, a Dózsa György Általános Iskola tanulója.
A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája komplex tanulmányi versenyen a helyi oktatási intézmények közül évek óta kizárólag a Dózsa iskola tanulói vesznek részt. Az egész tanéven át tartó, önálló kutatást is tartalmazó versenyhez szükséges tehetséggondozó program egyedülálló a városban. Az intézmény tanulói már ötödik éve indulnak a tudományos konferencián, melyen olyan diákok mutatkoznak be, akik hosszabb ideje saját kutatást végeznek, munkájukról tudományos igényű dolgozatot készítenek és bemutató előadást is tartanak. A 2018. februári iskolai forduló és az írásos pályamunka beadása után április 19-én, Százhalombattán rendezték meg a KGYTK regionális fordulóját.
Kép forrása: Dózsa iskola
Ott a harminckét versenyző diák közül a dózsás Borsodi Zselyke Eszter 1. helyezést ért el, így tovább jutott a májusi országos döntőre. A végső megmérettetést a Budapesti Demjén István Református Általános Iskolában tartották május 7-én. Itt Zselyke színvonalas előadása elnyerte a zsűri elismerését, és az ország 5. legjobb nyolcadik osztályos kutató diákja lett. A Dózsa György Általános Iskola méltán büszke ifjú kutatójára, Borsodi Zselykére, aki tovább öregbítette intézménye hírnevét a rangos versenyen!
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban
2024. már. 15.
Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.
DSTV: iskolanyitogató a Dózsában
2024. már. 14.
Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.
DSTV: régi rudasosok is meséltek
2024. már. 07.
Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.
DSTV: Szakmák Napja a Rudasban
2024. már. 01.
Idén is megrendezte legnagyobb diákcsalogató programját a Rudas, derül ki a DSTV összegzéséből. A pályaorientációs eseménysor keretében a közgazdasági technikum kínálta lehetőségekkel ismerkedhettek az érdeklődők. Hangkép.
DSTV: Szülői klub a Vasváriban
2024. feb. 29.
Szülői klubot szerveztek a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. A rendezvényen a nagycsoportos óvodások szülei mindent megtudhattak a beiskolázásról, az iskolai életről – és persze választ kaphattak az iskolával kapcsolatos kérdéseikre is. Hangkép.
Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat
2024. feb. 26.
Közeleg az ovimustra: a korábbi évekhez hasonlóan a dunaújvárosi tagóvodák idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt. Menetrend és fontos tudnivalók itt!
DSTV: iskolanyitogató a Wesley-vel
2024. feb. 12.
Különleges programot szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődő szülők és óvodás gyermekeik a Wesley-Da Capo Művészeti Iskola kínálatával ismerkedhettek. Hangkép.