Több mint ezren pattantak nyeregbe a Bringatúrán
Remek bringatúra volt az idei, immár a harmincnegyedik, melyen több, mint ezer kerékpáros hajtotta le közel 30 kilométeres távot Dunaújváros és Mezőfalva között.
A bringások hada nyolc óra után kezdte betölteni a Városháza teret, hogy a közös bemelegítés, majd a kilenc órási rajt után, melyet Izsák Máté, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke kezében eldördült startpisztoly jelzett, indultak útjukra fiatalok, középkorúak, idősebbek, családok. A szervezés ezúttal is kitűnő volt, köszönhetően a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rendőreinek, a motoros kísérőknek, a mentősöknek, és a városunkban és a város környéki településeken működő polgárőrségeknek.
A bringások közel egy órányi tekerés után érkeztek meg Mezőfalvára, ahol a már szokásos vendégszeretet, tisztaság, ásványvíz fogadta a kerekezőket. Ennél a pontnál azonban meg kell említenem, hogy bizony voltak olyanok, akik az idén sem bírtak a vérükkel, és a kiírást megszegték azzal, hogy a felvezető rendőrautót megelőzték. Ezzel viszont azt is elérték, hogy őket ne védje a rendőri, polgárőri kordon. Bízunk abban, hogy jövőre csak olyanok vesznek majd részt a túrán, akik be tudják tartani ezt az igen egyszerű szabályt. A Mezőfalvára megérkezők egy kisebb pihenés, frissítés után indultak 11 órakor vissza Dunaújvárosba. Az utolsó kerékpáros megérkezését követően került sor a szokásos tombola sorsolásra, melyen azok vehettek részt, akik az indulásnál nem felejtették el a regisztrálást. Összesen 51 ajándékcsomag került kisorsolásra, plusz a fődíj, mely ezúttal egy baracsi családhoz, Takács Tamás családjához került. Az idei túra legfiatalabb résztvevője egy mindössze tíz hónapos kislány, Szabó Elizabet, a legidősebb – csakúgy, mint tavaly - Kis Mihály, míg a legtávolabbról érkező a Portugáliából érkezett hölgy, Filipa Ferreira volt, akik különdíjban részesültek. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, útközben egy rendkívüli esemény történt, az is az indulás után. Egy férfi esett el a kerékpárjával, aki a gyors ellátás után azonnal kórházba került, ahol megállapították, hogy kartörést szenvedett. Rajta kívül egy hölgyet darázscsípés miatt kellett ellátni, a többiek azonban mosolyogva, sérülésmentesen, egészségesen tértek vissza Dunaújvárosba.
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.