Kétmilliárdos kár a viharok után
A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint az átlagkifizetések egyes társaságoknál elérik a 130 ezer forintot. Mivel azonban több biztosító a következő napokban újabb bejelentésekre számít, a károk nagysága még nőhet. A bejelentések jelentős része a helyenként özönvízszerű esőzés miatt keletkezett plafon és pince beázásokhoz kapcsolódik. Súlyos gondokat okoztak még a viharok, a villámcsapások, valamint a jégverés is. A jelenlegi adatok szerint a legtöbb kár Budapestet, Pest, Bács-Kiskun, Baranya, illetve Vas megyét érte - írták.
Tavaly a társaságok a május-augusztus közötti időjárás miatt közel hatmilliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására. Kitértek arra is, hogy a Mabisz megbízásából a Századvég által április 20. és május 6. között készített felmérés szerint 1102 megkérdezett közül 832-en rendelkeztek lakásbiztosítással és 315 embernek volt lakásbiztosítási káreseménye az elmúlt öt évben. A válaszadók 89,4 százaléka volt teljes mértékben vagy inkább elégedett biztosítója kapcsolattartási módjával, minőségével, gyakoriságával, 87 százaléka a szerződési feltételek betartásával. A károsultak 78 százaléka volt elégedett a kapott összeggel és 82 százalék a szolgáltatás teljesítésének határidejével.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált májusban
2025. ápr. 30.
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált május 15. és 18. között – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A közösségek ünnepe is lesz a Sugárúti Fesztivál
2025. ápr. 29.
A címben foglaltak fényében készülnek a kavalkádra a város intézményei, csoportjai, körei – az alábbiakban hosszú, de gazdag merítést mutatunk a csütörtöki fesztiválkínálatból. A lényeg: minden vendéget komoly felhozatallal csalogat a Dunaújvárosiak Világtalálkozója!
Lézeres tetoválás eltávolítás: mennyire fáj, mire számíthatok?
2025. ápr. 29.
Nem véletlen, hogy a lézeres tetoválás eltávolítás napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Sokan döntenek úgy, hogy megválnak egy-egy korábbi mintától. (X)
Szibériai tigriskölykök születtek a Fővárosi Állatkertben
2025. ápr. 29.
Két szibériai tigriskölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
"Legyél elég jó anya! Köszi, de hogyan?"
2025. ápr. 28.
A fent idézett címmel rendezi következő ingyenes ismeretterjesztő foglalkozását a Tündérváros Baba-mama Klub: a közösségi eseményre szerdán várják az érdeklődőket a Csillagvirág Tagóvoda klubtermében.
3 erős indok, hogy miért ne te főzz a kutyádnak!
2025. ápr. 28.
Sokan gondolják, hogy a saját készítésű kutyaeledel a legjobb választás kedvencük számára. Hiszen, ha mi is házi kosztot eszünk, miért ne lenne ez jó a kutyánknak is? (X)
Napos napok után aranyat érő eső érkezhet
2025. ápr. 28.
Derült és száraz idővel búcsúzik a szeszélyes április a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. A Sugárúti Fesztiválra ragyogó napsütést ígérnek május 1-jén – a hét végére befuthat egy csapadékzóna, aranyat érő májusi esővel!