Dunaújváros Hetilap

Kisimítják az utat

Molnár Emese - 2018. június 23. 18:13

Mintegy tizennyolcmillió forintból felújítják az útburkolatot a Kajszi utcában. A kivitelezést a DVG Zrt. végzi, a szakemberek már dolgoznak rajta.

Dunaújvároshoz tarozik a Kajszi utca, amelyet a 6-os számú főútról, a temető hátsó bejáratával átellenben lehet megközelíteni. Mint azt Hingyi László, a körzet képviselője elmondta, ezen a területen évek óta nagy problémát jelent a lakóknak, a telkeseknek az út járhatósága, mert sok a kátyú, az eső pedig sokszor alámossa az utat. Most a polgármester segítségével egy 18 millió forintos beruházást hajtanak végre. Körülbelül 1500 méter hosszan felújítják a zúzottköves burkolatot, több rétegben. A kivitelezést a DVG Zrt. végzi, a szakemberek már dolgoznak rajta.

 

Szerdán bejárást is tartott a helyszínen a képviselő. Jelen volt az egyik lakó, Radvánszki Sándor, aki elmondta, ő már hét éve él itt, és bizony sokszor nehéz a közlekedés az út állapota miatt. Most viszont nagyon örülnek a felújítási munkálatoknak. Hingyi László hozzátette, szükség lenne az út szélesítésére is, mivel elég keskeny, egysávos, így a felújítási munkálatok során előfordulhat az is, hogy nem járható végig az utca ideiglenesen.

A rovat további hírei: Közélet

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

2025. okt. 15.

Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.

DSTV: lezárult az Urbact projekt

DSTV: lezárult az Urbact projekt

2025. okt. 15.

Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.

 

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.