Kiváló évet zárt a DUE-Maarsk Graphics

A tudatos, megfontolt, az évek hosszú sora alatt sziklaszilárd elképzelés, a kiváló utánpótlás nevelés, a töretlen munkamorál hozta meg a DUE-Maarsk Graphics felnőtt együttesének azt, hogy fennállásának legnemesebb címét, a LEN Kupát sikerült elhódítania, amely mellett a hazai bajnokságban az ezüstérmet érdemelték ki. Ezzel Mihók Attila csapata elérte azt, hogy Európa legjobbjai közé érkezzen meg, pontosabban az ötödik helyre ebben a rangsorban.

- Egyre nagyobb érték az, ha egy csapat nemzetközi kupát tud nyerni – kezdte évértékelését Mihók Attila vezetőedző – hiszen a női vízilabda sportág évről évre egyre erősebb lesz. Egyre képzettebbek a játékosok, folyamatosan növekszik a játékosok létszáma. Ma Európában öt, vagy hat olyan profi klub van, amelyeket kizárólag azért vásárolnak össze, hogy Euroligát nyerjen. Mi nem tartozunk közéjük, így nagy érdem, hogy ezek közül hivatalos mérkőzésen az idén kettőt is, az Orrizonte Cataniát és az Olympiakos Piraeust is le tudtuk győzni.

- Az idei szezon nagyon nehéz volt játékosaid számára, hiszen a válogatott és a klub színeiben összességében kilenc kupasorozatban is részt vettek. Mi a véleményed erről a szinte kibírhatatlan fizikális és mentális megterhelésről?

- Igen extrém volt ez az év. Szerintem most a szakmában mindenki megértette azt, hogy egyszerre nem lehet mindent megcsinálni. A lányok ebben az évben szinte ki sem tudtak csomagolni bőröndjükből, hiszen a két válogatott meccs között a nemzetközi kupákban és a hazai bajnokságban, a hazai kupában is helyt kellett, hogy álljanak. Azt mondhatom, hogy a pólóik kimosására sem maradt idejük. Ezt így a jövőben nem lehet csinálni, melyet alátámaszt, hogy a bajnoki döntőre ennek komoly következményei is lettek. Volt, aki lázasan, gerincsérvvel, vagy éppen tüszős mandulagyulladással vízilabdázott, hiszen senki nem akarta feladni azt, hogy pont erről a mérkőzésről hiányozzon, amiért egész évben dolgozott. Pedig lássuk be, hogy az egészség mindennél fontosabb.

Ráadásul a mostani válogatottbeli felkészülésben is problémákat okoznak a sérülések, akiket éppen ezért nehéz volt visszavinni a válogatottba, és elkezdeni velük a felkészülést. Ebben én két hibát látok. Az egyik, hogy a nemzetközi szövetség teljesen figyelmen kívül hagyja azt, hogy ezek a játékosok azért léteznek, mert a klubok fenntartják és képzik őket. Ebből adódott az, hogy az idei szezonban a nemzetközi szövetségnél volt Euroliga, Világkupa, Világliga, lesz még Európa bajnokság. Mondjon valaki még egy olyan sportágat, ahol egy éven belül ezek közül egynél több van. Higgyék el, hogy már az is nagy megterhelés, ha a csoportsportágakban egy kupában kell helytállni. És ezek mellé bejön a klubszezon, a nemzetközi szuperkupa, a Magyar Szuperkupa, a Magyar Kupa, és a magyar bajnokság. Gyakorlatilag tehát egy játékos egy szezonban akár kilenc kupát is nyerhetne. Ez azonban lehetetlen. Másodsorban a szövetség szakmai felelősének ezt megfelelően mérlegelnie kellene, hiszen véleményem szerint nem lenne muszáj mindenhol elindulni, vagy ha igen, akkor azt egy megosztott kerettel lehetne megvalósítani. Ekkor azonban el kellene dönteni azt, hogy mi fontos, és mi kevésbé. Most van annyi játékosunk, hogy ezt meg lehessen valósítani, így nem mindig ugyannak a tizenvalahány embernek kellene mindenhol szerepelnie.

- A hazai bajnokságban általában az a cél, hogy meg lehessen közelíteni a sokszoros bajnok és kupagyőztes UVSE csapatát. Ez hogyan sikerült az idei szezonban?

- Ez mindig attól függ, hogy az Újpest hogyan tud erősíteni. Az UVSE egészen másféle stratégiával építkezik, mint mi. Ők az idei évben igazi világsztárokat igazoltak az amerikai válogatott csapatkapitány Margaret Ann Steffens, vagy Vivien Sevenich, valamint Rebecca Parkes személyében. Mi ezzel szemben továbbra is azt tartottuk fontosnak, hogy a nálunk nevelkedő fiatalokat építsünk be a csapatba, miközben Laura Aarts és Geraldine Mahieau érkezett hozzánk, és elment tőlünk két alapemberünk, Menczinger Kata és Kasó Orsolya. Így épült be a kezdőcsapatba többek között Mchunu Hlengiwe.

Ezek tudatában elmondhatom, hogy nem sikerült annyira közel kerülnünk az UVSE-hez, mint ez a bajnoki döntőn kiderült, de mire odaértünk, már nem tudtunk százszázalékos teljesítményt nyújtani. Így volt ez már a LEN Kupa döntőben is, ahol Vályi Vanda nélkül kellett felállnunk, aki a döntőben is nagyon hiányzott. Ez a kérdés így valójában nem értelmezhető, hiszen ha az Újpest továbbra is az Euroliga győzelemre törekszik, és ennek alapján igazol játékosokat Magyarországról, vagy akár külföldről, akkor ők egy másik kategóriába tartoznak. Mi egy utánpótlás nevelő egyesület vagyunk, s az idén megint nem tervezünk igazolásokat. Az utánpótlásunkra igyekszünk tmaszkodni, akikkel már dolgoztunk hat-nyolc éve, miközben jelenlegi játékosaink megkeresésével megkezdődött az a folyamat, mellyel megpróbálják szétrángatni azt a csapatot azok a klubok, akik tőlünk szeretnének erősíteni. Megint az következik be, hogy mi felépítjük a játékosokat, míg más egyesületek megveszik őket olyan fizetéseket ígérve, amikkel mi nem fogunk versenyezni.

- Az előbb elmondottakat figyelembe véve nem gondolkodtok azon, hogy hogyan lehetne megállítani a játékosok elvándorlását, ezzel együtt egyben tartani a felnőtt együttest? Ez csakis pénzkérdés?

- Abban az esetben, ha a dunaújvárosi női vízilabdázás a klub vezetőin, szakemberein kívül másnak is fontos lesz, és tudnak annyi pénzt beletenni, mint azokba a klubokba, amit más cégek, vagy önkormányzatok a sportágba, akik a mi általunk nevelt játékosaikkal győznek le bennünket, akkor majd nekünk is lesz olyan csapatunk. Addig azonban, amíg ez csak nekünk fontos, addig ez lehetetlen, hiszen nem lehet a hiányzó pénzeket tagdíjakból beszedni. És ez nem is biztos, hogy célunk kell legyen. A véleményemet nem kritikaként, és nem azért fogalmaztam meg, mert a fentieket nem tudom feldogozni, hanem azért, mert jelenleg ezek a paraméterek.

Tehát ha mi azt tudjuk megoldani, hogy az ifi játékosokat tudjuk versenyeztetni, és a közülük itt maradókat tudjuk a felnőtt csapatban játszatni, akiknek ez a közeg vonzó, vagy szakmailag ígéretes, addig itt tudjuk tartani. Amikor ez nem elég, mert úgy döntenek, hogy a jobb ajánlatok irányába mennek el, akkor elvállnak útjaink. Itt azonban meg kell gondolnunk, hogy szakmailag mi a jobb. Az, ha jön egy cég, aki elvárásokat fogalmaz meg felénk, hogy mit kell kötelezően elérnünk, teljesítenünk, mert egyébként megszűnik a munkaviszonyunk, vagy fenntartani a mostani, nagyon jól működő rendszert. Ezt a kettőt, vagyis az eredményközpontú profizmust és az utánpótlás nevelésre, a képzésre alapuló koncepciót el kell választani egymástól ahhoz, hogy tudjuk, melyik úton szeretnénk továbbhaladni. Számunkra a lényeg az, hogy a Dunaújvárosban született és sportolni kezdett kislányok generációiból tudjunk olyan játékosokat kinevelni, akik körbeutazzák a világot, eljutnak a nemzetközi megmérettetésekre, az Olimpiákra, hiszen mi egy dunaújvárosi klub vagyunk, akik szeretnénk perspektívát adni a városbeli és városkörnyéki gyerekeknek.