Már nem hibázhat a Dunaferr
Mindenképpen nyerniük kell a dunaújvárosi futsalosoknak a Haladás ellen ahhoz, hogy maradjon esélyük a bajnoki bronzérem megszerzésére.
Hiába alakított ki számtalan helyzetet együttesünk, a kapu előtt pontosabb Haladás 3-1-es győzelmet aratott a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata ellen a bajnoki bronzpárharc első, szombathelyi találkozóján. Ez egyben azt is jelentette, hogy Dróth Zoltánék kerültek előnybe a sorozatban, vagyis ahhoz, hogy a mieinknek maradjon esélye a harmadik hely megszerzésére, már nem hibázhatnak a két nyert meccsig tartó csatában. Melynek második összecsapását ma este fél héttől rendezik meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s a "hosszabbítás", vagyis a harmadik mérkőzés kiharcolásához mindenképpen nyernie kell együttesünknek. A remélt sikerhez azonban mindkélt kapu előtt sokkal határozottabb, pontosabb játékot kell nyújtania futsalosainknak, s tisztában van ezzel együttesünk szakvezetője, Takó Csaba, valamint rutinos játékosa, Németh Péter is, akik bizakodva várják a párharc ma esti felvonását.
Takó Csaba: - Egyszerűen a helyzetkihasználáson ment el a pénteki mérkőzés. Jobban játszottunk, mint az ellenfél, szerintem kétszer – háromszor annyi helyzetet dolgoztunk ki, mint ők, de ezekből nem sikerült gólokat elérni. Mondhatnánk, hogy a szerencse sem állt mellénk, például öt kapufát rúgtunk. Mind hozzáállásban, mind játékban, az egész csapat száz százalékot teljesített. A vereség ellenére a mérkőzés megmutatta, esélyesek vagyunk a bronzéremre.
Németh Péter: - Pénteken buta, elkerülhető gólokat kaptunk, és a helyzeteinket kihagytuk. Ezeket a hibákat ki kell köszörülnünk. Stabilabban kell védekeznünk és az adódó helyzeteinket értékesítenünk kell a reményeink szerint szépszámú hazai közönség biztatása mellett.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: jótékony Fox SE
2025. júl. 31.
A dunaújvárosi sportolók többször is bebizonyították már, ha igazán nagy szükség van a segítségre, kérdés nélkül odaállnak a támogatandó célok mellé. A mögöttünk hagyott hétvégén a DÖSE termében szervezett jótékonysági szemináriumot a Fox SE gárdája – a teljes bevételt a súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond számára ajánlották fel. Hangkép.
Csak a szépítésre volt erő
2025. júl. 31.
Nagyot küzdött, de négy szettben vereséget szenvedett a bolgárok elleni mérkőzésen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban
2025. júl. 30.
Tizenkét ország több mint száz versenyzője méri össze egymással erejét a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon Dunaújvárosban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában
2025. júl. 30.
A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Önzetlen segítség a szőnyegen
2025. júl. 29.
A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.
Motorcsónak vb az öbölben
2025. júl. 29.
Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.
Nem volt esély a franciák ellen
2025. júl. 29.
Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.