Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Tombolt a diákköztársaság

Kultúra
DUDIK
fesztivál
Dunaújváros
koncertek

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. jún. 14., 10:03

Elkezdődött a tizedik DUDIK fesztivál, ahol az eső szerencsére elmaradt, de a nagy nevek megérkeztek és meg is alapozták a további három nap hangulatát.

Nagy ötlet volt a szervezőktől, hogy rendes kisszínpadot építettek viszonylag távol a fő helyszíntől, így nem egy szaunának is beillő sátorban indult a buli, hanem egy fedett színpadon. Ezt először Dalai Dávid próbálhatta ki még hét óra előtt, majd következett a Blahalousiana zenekar a nagyszínpadon. A ház oldalát ugyan nem rúgták ki, de nem is ez a zenekar fő profilja, a korán érkezők pedig jól szórakoztak a kicsit lazább produkción. Aki táncra vágyott annak fél kilencig kellett várnia, mivel ekkor lépett színpadra a hazai Pentele SKA Club és nem is okoztak csalódást. Ezt a sort a Bëlga folytatta, akik megmutatták, hogy kell rendesen elindítani egy fesztiválszezont a nagyszínpadon. A vébéhez öltözve hozták el a legnagyobb slágereiket és legújabb lemezük dalait. A koncerten már szabad szemmel is jól látható hallgatóság gyűlt össze, de igazán a szerdai nap főfellépőjére volt mindenki kíváncsi, a Punnany Massifra. Mondhatni, hozták a kötelezőt, elszavalták a telefonkönyv méretű dalszövegeiket, ugráltatták a lelkes közönséget és nagyjából azt csinálták, amit elvárnak tőlük a dunaújvárosi rajongók. Ugyanezt megtette éjféltől félgőzzel a Hősök is, akik Dj Gozth-al kiegészülve kezdtek a kisszínpadon, míg Dj Juhász Laci a Party Arénában pörgette a slágereket.

A mai napon is mindenki megtalálhatja a számításait, de félő, hogy a legizgalmasabb fellépőt rögtön a legelején kipipálhatjuk, mivel a Bagossy Brothers Company kezd a nagyszínpadon negyed nyolckor. A kisebb helyszínen a Rockbox váltja őket, majd a népszerű Kowalsky meg a Vega után a Jolly Jackers varázsol egy kis Írországot az Alsó Duna-partra. Végezetül jó lesz látni, hogy a pár éve még csak fél hétkor kezdő és maroknyi közönséget vonzó Fish! megtölti a teret tizenegy előtt, a megfáradt fesztiválozóknak pedig az AB/CD, DJ Novák és Pixa segít levezetni egy kis pörgéssel. És nem elfelejteni, hogy ötkor kezdődik a világbajnokság, amit szintén lehet követni Party Arána kivetítőjén, akárcsak a többi meccset egészen szombat késő estig.

2. Galéria
DUDIK
fesztivál
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

Az időjárás is megenyhült tegnap délutánra, még a nap is kisütött és egyre többen érkeztek a DUDIK helyszínére a Zsiráf térre. A  a Blahalousiana kezdett a nagyszínpadon, majd jött a Bëlga és a Punnany Massif. Hoztuk a szokásos képes beszámolót, mindenki keresse meg magát a képeken. Este folyt. köv.

DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
DUDIK 2018 - Első Nap - fotó:
doszerk - 2018. jún. 14.

A rovat további hírei: Kultúra

Amikor Sztálinváros legyőzte Fehérvárt

Amikor Sztálinváros legyőzte Fehérvárt

2016. aug. 19.

1958 kora tavaszán nagy eseményre készült a város: az augusztusi ünnepre nagyszabású ipari vásárt terveztek. Csatasorba álltak helyi, környékbeli és országos vállalatok.

Kísérletező kedv - Vasi Lili első kiállítása

Kísérletező kedv - Vasi Lili első kiállítása

2016. aug. 17.

Vasi Lili első kiállítása csütörtök 18 órakor nyílik a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara kamaragalériájában. A Pécsi Művészeti Gimnázium ötödikes hallgatójára már dunaújvárosi rajztanára, Pálmai Csilla is felfigyelt és biztatta a pályázatokon való kiváló szereplései miatt.

Kopjafa a tisztelet jegyében

Kopjafa a tisztelet jegyében

2016. aug. 15.

A Baracsi Fafaragó tábor résztvevői kopjafát állítottak az egy éve elhunyt Farkas Mihály képzőművész sírjához a kisapostagi temetőben.

A föld gyermeke

A föld gyermeke

2016. aug. 13.

A kisfiú könyv fölé görnyed. Olvas. A borítón ott az író neve: Móricz Zsigmond, meg a cím: Árvácska. Gondolná az ember, hogy fiatal ő még ehhez, de a kezébe akadt, nagyapja kis könyvtárából való, hát júliusban nekiült.

Ismerős dallamok az éjszakában

Ismerős dallamok az éjszakában

2016. aug. 13.

Maroknyi, de annál lelkesebb közönség előtt lépett fel tegnap este a Balkán Sound a Művész teraszán. Aki lemaradt volna, annak hoztuk a szokásos ízelítő etűdöt.

Balkán Sound koncert ezúttal a Művész teraszán

Balkán Sound koncert ezúttal a Művész teraszán

2016. aug. 10.

A Balkán Sound lép fel augusztus 12-én 21 órakor a Művész Kávézó teraszán. A formáció koncertje újdonság lesz a tavalyi fellépéshez képest, ám a népzenei nívós merítkezésben, a jazzel való ötvözés szabadságában nincs változás, erről beszélt lapunknak Balogh Gyula (cimbalom).

A dinnyerontó

A dinnyerontó

2016. aug. 10.

Szomorú egy nap a mai: Szent Lőrinc emlékünnepén már odavan a kedvenc nyári csemege… már hogyha hiszünk a népi megfigyelésnek.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő