Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A kicsik közül az igazán nagyok közé

Sport
elismerés
vízilabda
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. júl. 25., 07:27

Már befutott, olimpiai-, világ- vagy éppen Európa-bajnok vízilabdázók mellé csatlakozott Sümegi Nóra azzal, hogy átvette elismerését.

Július elején adta át a vízilabdázók legjobb utánpótláskorú játékosainak járó elismerést Kemény Ferenc, a Szalay Iván Alapítvány kuratóriuma elnökének támogatásával Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára tizenhárom tehetségnek, köztük Sümegi Nórának, a DFVE játékosának. Ezt a díjat a nagy elődök közül megkapta például Varga Dániel, Hosnyánszky Norbert, Nagy Viktor, Varga Dénes, Erdélyi Balázs, Vámos Márton, Gangl Edina, Illés Anna, Czigány Dóra, Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella, vagyis csupa olyan sportoló, aki nemzetközileg elismert, olimpiai-, világ- vagy éppen Európa-bajnok játékos. Többek között ez az, amely ennek a díjnak az értékét növeli, mely alapján kijelenthető, újabb olyan tehetség nevelkedik városunkban, aki a közeljövőben számos örömet fog még szerezni Dunaújvárosnak. Ez a díj azonban felelőséggel is együtt jár, hiszen azt sugallja, hogy a díjazottnak az elődök nyomdokaiba kell lépnie. Ettől biztosan nem riad meg a dunaújvárosi vízilabdázó, akinek egyértelmű célja, hogy Olimpián képviselje Magyarországot! Mint azt edzője, Schmidt Tamás elmondta, erre minden adottsága, képessége megvan, hiszen mióta együtt dolgozik Nórával, nem is emlékszik arra, hogy egy edzést is kihagyott volna, így hihetetlen szorgalmának, kitartó munkájának köszönhető, hogy megkapta ezt a neves díjat. Tanulmányi eredményeire is odafigyel, ezért társai példaképként is figyelhetnének rá.

- Természetesen nagyon boldog és büszke vagyok, hogy átvehettem a Szalay Iván Díjat, amely egyben arra motivál, hogy azok nyomdokába lépjek, akik ezt előttem megkapták. Azt azonban eléggé kellemetlen szituációban tudtam meg, hogy díjazott lettem, mivel ezt edzőm nem négyszemközt, hanem a teljes csapat előtt közölte, így nagyon zavarban voltam. Meglepetésemben meg sem tudtam szólalni, hiszen mindez hihetetlennek tűnt. Ez egyéni díj, de ezt csapattársaim nélkül nem kaphattam volna meg, akikkel remek közösséget alkotunk. Ők mindannyian gratuláltak, ami nagyon jól esett. A sportolás mellett Széchenyis gimnazistaként számomra fontos a tanulás is. Van, amikor nehéz ezt a kettőt tökéletesen összehangolni, főként, amikor vizsgáink vannak. Több alkalommal estébe nyúlóan kellett tanulnom, vagy az úszóedzések alatt mondtam magamban a verseket, vagy a János Vitézt. De azért többnyire jók lettek az eredményeim, hiszen csak pár pont hiányzott ahhoz, hogy megkapjam Magyarország jó tanulója, jó sportolója díjat. De arra törekszem, hogy a következő pályázatnál megfeleljek a kiírásnak, és én is jutalmazott legyek. Célkitűzésem az, hogy az érettségi után egyetemre menjek, miközben arra törekszem majd, hogy bekerüljek a felnőtt válogatottba, hiszen mindenképpen szeretnék ott lenni az Olimpián, melyért mindent meg fogok tenni. Előtte mindenképpen be szeretnék kerülni a DUE-Maarks Graphics felnőtt együttesébe, amely remélem, pár éven belül bekövetkezik majd.

 

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

Hajdu Jonatánék ezüstérmesek a vb-n

2024. aug. 25.

Remek versenyzéssel szerzett ezüstérmet Hajdu Jonatán és Takács Kincső kettőse a nem olimpiai számok üzbegisztáni világbajnokságán.

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

Tanulságos vereség a dél-koreai bajnok ellen

2024. aug. 24.

Bár nagyot küzdött, végül 39-35 arányú vereséget szenvedett első és utolsó hazai felkészülési meccsén a DKKA felnőtt együttese – az eredmény egyébként dicséretes, mert az ellenfél a dél-koreai bajnokság győztese, a Sugar Gliders gárdája volt.

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

2024. aug. 23.

Tavasz óta színesíti a Dunaújvárosban elérhető edzésformák palettáját az air bungee fitness. Hangkép.

Táboroztak a sárkányhajósok

Táboroztak a sárkányhajósok

2024. aug. 23.

Remek hangulatban rendezték meg idei nyári táborukat a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

DSTV: focival ünnepeltek

DSTV: focival ünnepeltek

2024. aug. 22.

Ötödik alkalommal rendezte meg az Augusztális Foci kupát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a DLSZ Arénában, augusztus 20-án. A megméretésre nyolc együttes nevezését fogadták el a szervezők, azzal a nem titkolt céllal, hogy mozgással, labdarúgással ünnepeljék államalapításunk újabb évfordulóját. Hangkép.

A harmadik harmadra lehet építeni

A harmadik harmadra lehet építeni

2024. aug. 22.

Négygólos vereséget szenvedett az ukrán válogatott elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elkészült a futsalosok sorsolása

Elkészült a futsalosok sorsolása

2024. aug. 21.

Sárbogárdon kezdi, majd Érden zárja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának 2024/2025-ös szezonját a Dunaújváros Futsal csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elkészült a DFC felkészülési programja

  2. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  3. Felértékelődő könyvek

  4. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  5. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő