Bombameglepetés az első napon
Alaposan felborult a papírforma a strandröplabdázók dunaújvárosi selejtezőjében, ugyanis a női mezőnyben a nagy esélyes párosok közül csak egy tudta kiharcolni a továbbjutást.
A selejtezőkkel kezdődött meg pénteken a dunaújvárosi Szabad-strandon kialakított pályákon a MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság harmadik fordulója. Már az első játéknap tartogatott meglepetéseket, mégpedig a nőknél, míg a férfiaknál bejött a papírforma. A női mezőnyben a fiatalok brillíroztak. Közülük a legfiatalabb az a Vasvári Zsófia, aki még csak két hét múlva ünnepli a 14. születésnapját, de a három évvel idősebb nővérével így is sikeresen vívta meg a Dénesi Dalma és Ördög Rita elleni találkozót. A folytatásban a tavalyi U16-os bajnok Petréd Imola és Szabó Zsófia is bravúrosan teljesített, miután a feljutásért a döntő játszmában legyőzték a Gubicza Laura és Szabó Adrienn alkotta kettőst.
A hozzájuk képest a már rutinos öreg rókának számító Földi Vivien és Szerényi Gréta páros, akik az idén még elindulhatnak az U22-es bajnokság döntőjében, Antal Anettet és Witz Viktóriát tréfálták meg. A papírformát egyedül a Tatán is a selejtezőből negyedik helyig jutó Survivor-hős, Czene Adrienn és Császár Norina igazolták, akik játszmavesztés nélkül nyerték meg mindkét találkozójukat. A férfiaknál azért nem voltak ekkora meglepetések. Ott a nyíregyházi versenyen is a főtáblára jutó Koch Róbert és Mikulás Marcell, illetve a dunaújvárosi kötődésű Kecskeméti Péter párja, Rása Alex oldalán jutott tovább egyenes ágon, míg a vigaszágon ott lesz a veterán Rácz László, ezúttal Jánossy Bálinttal, illetve az a Bene Róbert és Gönczi Imre, akik még a selejtezőbe kerülésért is játszottak egy selejtezőt.
A főtáblára jutott párosok
Nők
Czene Adrienn (Gödöllői RC), Császár Norina (UTE)
Földi Vivien, Szerényi Gréta (UTE)
Petréd Imola, Szabó Zsófia Orsolya (ÓSSC)
Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia (Strandröplabdázásért SE)
Férfiak
Kecskeméti Péter, Rása Alex (Pénzügyőr SE)
Koch Robert, Mikuláss Marcell (Strandröplabdázásért SE)
Jánossy Bálint/Rácz László
Bene Róbert/Gönczi Imre
A rovat további hírei: Sport
Szépen csillogó ezüst a serdülőknél
2025. jún. 02.
Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében.
DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak
2025. jún. 01.
Már az első fordulóban is nagy csatákat hozott a Suli Foci Kupa. Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett viadalon. Hangkép.
Újra gáláztak a labdarúgók
2025. jún. 01.
Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.
Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n
2025. máj. 31.
Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.
Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren
2025. máj. 30.
Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.
DSTV: tisztelgő falfestés
2025. máj. 30.
A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.
Összetettben nem sikerült előrébb lépni
2025. máj. 30.
A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.