Dunaújváros Hetilap

Eltűnhetnek az import UHT tejek

doszerk - 2018. július 6. 15:22

A várakozások szerint az ESL és az UHT tej áfájának csökkentésével gyakorlatilag eltűnhetnek az import UHT tejek a hazai boltok polcairól, így ezzel megszűnhet az áfacsalás egyik melegágya – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett tejágazati egyeztetésen.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tejágazati egyeztetést tartott a tejtermelők, -feldolgozók, -kereskedők és a kiskereskedelmi áruházláncok képviselőinek részvételével 2018. július 5-én Budapesten.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója beszámolójában elmondta: az elmúlt egy évben közel 3 százalékkal nőtt a tejfelvásárlás az Európai Unióban, Magyarországon ugyanebben az időszakban stagnálás mutatkozott. A nyers tej hazai felvásárlási ára 2017 eleje óta stabilan literenként 95 forint körül alakul. Ugyanakkor az utóbbi hetekben az európai piacokon tapasztalt áremelkedés és a forint gyengülése miatt egyre nő a nyomás a hazai feldolgozókon, hogy emeljék az átvételi árat. Ez, illetve a villamos energia, a gáz és az üzemanyagok drágulása pedig indokolttá teszi, hogy a feldolgozóipar is növelje a kereskedők felé az átadói árat – tette hozzá Harcz Zoltán.

A friss tej tavalyi áfacsökkentése kapcsán elmondta: az intézkedés hatására csökkent a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejek hazai értékesítése, a friss tej eladások viszont növekedtek.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta: az Országgyűlésnek benyújtott adócsomagban szerepel az ESL és az UHT tej áfacsökkentése. Amennyiben a Parlament elfogadja a javaslatot, jövő januártól valamennyi folyadék tej az 5 százalékos áfakulcs alá tartozik majd. Az államtitkár hangsúlyozta: ettől azt várják, hogy kiszorulnak az import tejek a hazai kereskedelemből.

A korábbi áfacsökkentések alkalmával a kiskereskedelmi láncok korrekt magatartást tanúsítottak, és az árcsökkenést teljes egészében továbbadták a vásárlóknak, ez jövő januárban a tejnél sem lehet másképp – tette hozzá Feldman Zsolt. Az államtitkár ezen várakozását megerősítette Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke is. Elmondta, hogy szervezetük 7 kiskereskedelmi lánccal kötött együttműködési megállapodást, és mindegyik vállalta, hogy az áfacsökkentést érvényesíti az eladási árakban.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kifejtette: fontos mérföldkőnek tekinthető a jövő januártól tervezett áfacsökkentés. A köztestület megalakulása óta szorgalmazza az alapvető élelmiszereknél az ÁFA 5 százalékra történő mérséklését. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az eddigi tapasztalatokra alapozva folyamatosan újabb termékek kerülhetnek be a kedvezményes áfakörbe.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

2025. nov. 11.

Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!

Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják

Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják

2025. nov. 11.

Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.

Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze

Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze

2025. nov. 11.

Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.

 

"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)

"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)

2025. nov. 10.

Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.

DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt

DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt

2025. nov. 09.

Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.

 

Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor

Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor

2025. nov. 08.

Rendkívüli kegytárgy tett rövid zarándokutat a Mondbach-kúria udvaráról a görögkatolikus templomba még múlt pénteken. Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának magyar felirattal ellátott másolata országos körút állomásaként érkezett a helyi közösséghez.

"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)

"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)

2025. nov. 08.

Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)