Varga Mihály: fenntartható a gazdasági növekedés
Nemzetközi visszajelzések szerint is fenntartható a növekedési pálya, vagyis a magyar gazdaság idén és jövőre is 4 százalék körüli mértékben bővülhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, hogy a magyar gazdaság 2013 óta tartó növekedését a külső környezet is támogatja.
A tárcavezető a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a 2019-est, mivel - mint mondta - jövőre 50 százalékos emeléssel meghaladja a 300 milliárd forintot a tartalékok összege. Mindez szükség esetén gazdasági beavatkozásokat, programok indítását vagy vállalatok támogatását is lehetővé teszi - tette hozzá.
A költségvetést a jelenleginél erősebb forintárfolyammal tervezték, de Varga Mihály szerint a nemzeti valuta gyengülése nem fenyegeti a lakosságot és a költségvetés egyenlegét, az infláció továbbra is 3 százalék alatti és az olaj ára sem kritikus, így nem várható kormányzati beavatkozás. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jegybank figyeli a folyamatokat és indokolt esetben számíthat a kormány segítségére.
A miniszter a teljes foglalkoztatást, valamint a családtámogatások bővülését szorgalmazva fontosnak nevezte a közfoglalkoztatottak átsegítését a munkaerőpiacra, a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, az egészségügy és az oktatás többletfinanszírozását. Utóbbiakat szerinte az is indokolja a 2019-es költségvetésben, hogy a gazdaság csak javuló állami szolgáltatások mellett erősödhet.
Az elmúlt években jellemzően az egészségügyi infrastruktúra fejlődött, mostantól viszont a humánoldal kap nagyobb hangsúlyt, ezért az egészségügy látványos javulás előtt áll - közölte.
Az államadósság csökkentésére - mint fogalmazott - a kormány nem a megszorító intézkedéseket választotta, hanem Dél-Korea vagy Tajvan példáját követve abban bízik, hogy a magyar gazdaság kinőheti azt.
Fotó:MTI
Közölte azt is, hogy a személyi jövedelemadó további csökkentésével egyelőre nem számol a kormány, de nem veti el végleg az egyszámjegyű kulcsot. Nem hosszabbodik a lakásépítés 2019-ig tartó áfakedvezménye sem, hiszen - mint mondta - az intézkedés átmeneti időszakra szólt, és a kormány nem is tett felelőtlen ígéreteket ennek ellenkezőjére. A kedvezményt sokan ingatlanbefektetésekhez vették igénybe, pedig az intézkedésnek nem ez és nem is az ingatlanok drágítása, hanem az otthonteremtés volt a célja, ezért inkább az otthonteremtési támogatások bővítése várható jövőre - mondta.
Varga Mihály szerint a cafeteriaszabályok egyszerűsítését a munkaadók is régóta sürgetik, a kormány pedig úgy szeretné átalakítani a rendszert, hogy az minél jobban segítse a gazdaság fejlődését. Hangsúlyozta, hogy a legjobb hatás a szálláshelyek, a vendéglátás és a szabadidős tevékenységek igénybevételétől várható, ugyanakkor az új szabályokkal nem szűkülhetnek a munkavállalói kedvezmények és nem nőhetnek a munkavállalók terhei.
A pénzügyminiszter elutasította az uniós agrár- és kohéziós alapok csökkentését és hátrányosnak nevezte Közép-Európa számára a tervezett elosztási arányokat. Európának azokat kell segítenie, akik saját magukat is képesek segíteni, a felzárkóztatási pénzekből nem a migrációt kell támogatni - tette hozzá. Közölte, hogy a kormány szükség esetén az uniós források új elosztásának vétójára is hajlandó, de abban bízik, hogy erre nem lesz szükség, mivel az Európai Bizottság javaslatát más tagállamok is elutasítják.
Varga Mihály szerint Magyarország képes megállni a lábán uniós források nélkül is, bár azok érkezése szerinte jelentős mértékben segíti a fejlesztéseket. Kitért arra is, hogy a magyar gazdaságot belső veszélyek nem, legfeljebb a német gazdaság lassulása és az európai-amerikai kereskedelmi háború hatásai fenyegetik.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.
Megemlékezés a magyar honvédelem napján
2025. máj. 23.
A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.