Dunaújváros Hetilap

Varga Mihály: fenntartható a gazdasági növekedés

doszerk - 2018. július 5. 7:51

Nemzetközi visszajelzések szerint is fenntartható a növekedési pálya, vagyis a magyar gazdaság idén és jövőre is 4 százalék körüli mértékben bővülhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, hogy a magyar gazdaság 2013 óta tartó növekedését a külső környezet is támogatja. 

A tárcavezető a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a 2019-est, mivel - mint mondta - jövőre 50 százalékos emeléssel meghaladja a 300 milliárd forintot a tartalékok összege. Mindez szükség esetén gazdasági beavatkozásokat, programok indítását vagy vállalatok támogatását is lehetővé teszi - tette hozzá. 

A költségvetést a jelenleginél erősebb forintárfolyammal tervezték, de Varga Mihály szerint a nemzeti valuta gyengülése nem fenyegeti a lakosságot és a költségvetés egyenlegét, az infláció továbbra is 3 százalék alatti és az olaj ára sem kritikus, így nem várható kormányzati beavatkozás. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jegybank figyeli a folyamatokat és indokolt esetben számíthat a kormány segítségére.

A miniszter a teljes foglalkoztatást, valamint a családtámogatások bővülését szorgalmazva fontosnak nevezte a közfoglalkoztatottak átsegítését a munkaerőpiacra, a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, az egészségügy és az oktatás többletfinanszírozását. Utóbbiakat szerinte az is indokolja a 2019-es költségvetésben, hogy a gazdaság csak javuló állami szolgáltatások mellett erősödhet. 

Az elmúlt években jellemzően az egészségügyi infrastruktúra fejlődött, mostantól viszont a humánoldal kap nagyobb hangsúlyt, ezért az egészségügy látványos javulás előtt áll - közölte. 
Az államadósság csökkentésére - mint fogalmazott - a kormány nem a megszorító intézkedéseket választotta, hanem Dél-Korea vagy Tajvan példáját követve abban bízik, hogy a magyar gazdaság kinőheti azt. 

Fotó:MTI

Közölte azt is, hogy a személyi jövedelemadó további csökkentésével egyelőre nem számol a kormány, de nem veti el végleg az egyszámjegyű kulcsot. Nem hosszabbodik a lakásépítés 2019-ig tartó áfakedvezménye sem, hiszen - mint mondta - az intézkedés átmeneti időszakra szólt, és a kormány nem is tett felelőtlen ígéreteket ennek ellenkezőjére. A kedvezményt sokan ingatlanbefektetésekhez vették igénybe, pedig az intézkedésnek nem ez és nem is az ingatlanok drágítása, hanem az otthonteremtés volt a célja, ezért inkább az otthonteremtési támogatások bővítése várható jövőre - mondta. 

Varga Mihály szerint a cafeteriaszabályok egyszerűsítését a munkaadók is régóta sürgetik, a kormány pedig úgy szeretné átalakítani a rendszert, hogy az minél jobban segítse a gazdaság fejlődését. Hangsúlyozta, hogy a legjobb hatás a szálláshelyek, a vendéglátás és a szabadidős tevékenységek igénybevételétől várható, ugyanakkor az új szabályokkal nem szűkülhetnek a munkavállalói kedvezmények és nem nőhetnek a munkavállalók terhei. 

A pénzügyminiszter elutasította az uniós agrár- és kohéziós alapok csökkentését és hátrányosnak nevezte Közép-Európa számára a tervezett elosztási arányokat. Európának azokat kell segítenie, akik saját magukat is képesek segíteni, a felzárkóztatási pénzekből nem a migrációt kell támogatni - tette hozzá. Közölte, hogy a kormány szükség esetén az uniós források új elosztásának vétójára is hajlandó, de abban bízik, hogy erre nem lesz szükség, mivel az Európai Bizottság javaslatát más tagállamok is elutasítják. 

Varga Mihály szerint Magyarország képes megállni a lábán uniós források nélkül is, bár azok érkezése szerinte jelentős mértékben segíti a fejlesztéseket. Kitért arra is, hogy a magyar gazdaságot belső veszélyek nem, legfeljebb a német gazdaság lassulása és az európai-amerikai kereskedelmi háború hatásai fenyegetik.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Somogyi György (1950-2024)

Somogyi György (1950-2024)

2024. jan. 26.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy Somogyi György nyugalmazott önkormányzati képviselő január 16-án, életének 74. életévében elhunyt. Emlékét megőrizzük!

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Tóth Kálmán

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Tóth Kálmán

2024. jan. 25.

Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, negyedik részében Tóth Kálmán képviselő összegzi az elmúlt ciklus közösségi programjait, illetve beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.

Egyre jelentősebb bevételt jelentenek a közvetlen pályázati források

Egyre jelentősebb bevételt jelentenek a közvetlen pályázati források

2024. jan. 25.

Ma délelőtt tartotta idei első, szokásos havi ülését Dunaújváros közgyűlése. Fontos témák sora várt a képviselőkre – a nyílt ülésen harminchat, majd zárt ajtók mögött további egy témában döntöttek. 

Változások a háziorvosi ügyeleti rendszerben

Változások a háziorvosi ügyeleti rendszerben

2024. jan. 25.

Az ügyeleti alapellátás (háziorvosi és gyermekorvosi ügyelet) Fejér vármegyében is kikerült az önkormányzatok feladatai közül február 1-jétől – az Országos Mentőszolgálat látja el a feladatot. Tételes tájékoztató, rendelési időpontokkal!

Harmincnál több tétel a közgyűlési napirendben

Harmincnál több tétel a közgyűlési napirendben

2024. jan. 24.

Jogállás és nemzetiségek, EU-s pályázatok és növényvédelem – fontos tételek egész soráról dönthetnek a képviselők a Városháza közgyűlési teremben csütörtökön délelőtt. Teljes kínálat a hajtás után!

Aki egy élhetőbb városrészért dolgozik

Aki egy élhetőbb városrészért dolgozik

2024. jan. 24.

Egy városvezető és egy önkormányzati képviselő csak akkor tud sikeresen együtt dolgozni, ha ismerik egymás problémáit, feladatait, terveit. Beszélgetni kell, egyeztetni kell, meg kell hallgatni a másikat. Pontosan ezekkel a tervekkel érkezett a Római városrészbe Pintér Tamás polgármester. 

DSTV: a jövő fejlesztései az Innoparkban

DSTV: a jövő fejlesztései az Innoparkban

2024. jan. 24.

A mesterséges intelligencia és a jogi világ összehangolását célzó szervezetről szól a DSTV összeállítása. Dunaújvárosi székhellyel, országos hatáskörrel rendelkező egyesületként alakult meg ugyanis az Innoparkban Mesterséges Intelligencia és Legal Tech Egyesület. Hangkép.