Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Zarándoklat Szent Panteleimon emlékére

Kultúra
zarándoklat
Szent Pantaleon
egyház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. júl. 29., 15:51

Véget ért a hatodik Szent Pantaleimon zarándoklat szombaton, a résztvevők pedig harmadik éve tették meg gyalogosan az útvonalat Beloiannisztól Dunaújvárosig.

Tíz órán át tartott szombaton a hatodik Szent Pantaleimon zarándoklat, melyet idén is a Pentelei Monostor Bizottság szervezett. A Beloiannisztól Dunaújvárosig tartó gyalogostúrán ebben az évben összesen huszonnyolcan vettek részt, közülük páran az út csak egy szakaszán kísérték a többieket. Terekiné Rendes Éva, a menet szakmai segítője, az útvonal megtervezője elmondta, a menet reggel fél nyolckor indult, majd tíz óra alatt összesen 34,85 kilométert tettek meg. Ebből hét órát gyalogoltak, a többi időt pihenéssel töltötték és persze több megállót is beiktattak, például a rácalmási szerb templomban, ahol egy kis ünneplés várta őket. A zarándoklatot nehezítette, hogy az első órákban végig zuhogott az eső, de tizenegy előtt szerencsére elállt és utána a nagy melegben könnyen megszáradtak a résztvevők. Végül délután fél hat körül értek be a dunaújvárosi kompkikötőhöz, ahol a pihenés előtt még a Pantaleimon ikon mellett megáldották azt a keresztet, amit vízre is bocsátottak Szent Pantaleimon emlékére.

A rovat további hírei: Kultúra

A honfoglalás keltezéséről

A honfoglalás keltezéséről

2016. dec. 14.

Csütörtök délután hat órai kezdettel tartja idei utolsó előadását Horváth Bála történelemtanár az MMK-ban, A honfoglalás keltezéséről címmel.

Új énekesnővel jön a Balázs Elemér Group

Új énekesnővel jön a Balázs Elemér Group

2016. dec. 14.

Két ősbemutatót követően érkezik a Művész Kávézó jazzklubjába december 23-án a Balázs Elemér Group. A szinte hazajáró előadóművész nem csak a helyről, hanem új énekesükről, Kiss Flóráról is elismerően nyilatkozott.

Tényleg Telitalálat

Tényleg Telitalálat

2016. dec. 14.

A Telitalálat című darabot is műsorára tűzte a Bartók Kamaraszínház. A színmű a Szentendrei Teátrum vendégjátéka. Érdekessége, hogy a dunaújvárosi színház igazgatója, Őze Áron az egyik főszereplő, Sipos Imre művészeti vezető pedig a rendező.

Rémségek éjszakája

Rémségek éjszakája

2016. dec. 13.

Lucának híres napja a napot rövidre szabja – így ragadja meg a népi szólás ennek a jeles adventi határkőnek a jellemzőjét. Lássuk, miben is áll e „rövidre szabó” képesség.

Pufajkások a volánnál

Pufajkások a volánnál

2016. dec. 12.

Hatvan évvel ezelőtt, e napon Újvárosban megbénult a tömegközlekedés: a buszvezetők sztrájkba léptek. A megállókban hiába várakozó, átfagyott emberek azt hitték, hogy a hideg miatt lerobbantak a járművek.

Újvárosi darabbal bővül a Nemzeti Táncszínház repertoárja

Újvárosi darabbal bővül a Nemzeti Táncszínház repertoárja

2016. dec. 11.

Hat előadással bővül a Nemzeti Táncszínház repertoárja az év elején, a műsorba egyebek között a Bozsik Yvette Társulat, a Duna Művészegyüttes és a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház új előadása is bekerül.

Virtuális séta a középkori várakban

Virtuális séta a középkori várakban

2016. dec. 10.

Új időszakos kiállítással várják az érdeklődőket az Intercisa Múzeumban, ahol a középkori várak 3D-s modelljei segítségével megtudhatjuk, hogyan is néztek ki ezek az épületek másfél évezreddel ezelőtt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  2. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

  3. Diadalmas évnyitó után komoly kihívások

  4. A DAB-ASP nyerte a városi rangadót

  5. DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Embedded thumbnail for DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő