Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Zárul a DFVE nyári tábora

Sport
DFVE
vízilabda
tábor
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. júl. 25., 07:44

Hosszú évek óta minden nyáron érkeznek gyerekek a vízilabdások nyári táborába, ahol az úszás mellett a szórakozásra is mindig szakítanak időt.

Lassan tizenöt éve vesz részt a nyári táborok szervezésében Miskovicz Zsuzsanna, a DFVE utánpótlás vezetője és úszás oktatója. Az idei nyári táborral kapcsolatban elmondta, minden évben megpróbálnak kicsit változtatni rajta, hogy ne csak az úszás szerepeljen a programban, hanem akár a kézműveskedés, vagy egyéb szabadidős programok is. Emellett idén ellátogattak a tornacsarnokba és közösen eltöltöttek egy kis időt a kajakosokkal is. Mint mondta, az elsődleges cél, hogy a szabadban, víz mellett legyenek a gyerekek, ne pedig csak otthon, a számítógép előtt üljenek nyáron is. Az utolsó héten a korábbiakhoz hasonlóan hétfőn, kedden és csütörtökön a reggeli után az úszás volt előtérben és a különböző gyakorlatok, szerdán pedig az élményfürdőbe mennek majd, ahol leginkább csúszdázni és szórakozni fognak, akárcsak pénteken, amikor a szabadstrandon zárják a tábort pizzával, vízibiciklivel és strandfocival.

A rovat további hírei: Sport

A címvédő érkezik

2026. feb. 05.

A tavalyi bajnok MÁV Előre Foxconn elleni hazai összecsapással folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának csatározásait a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.

DSTV: nyílt nap és bemutatók

2026. feb. 04.

Sportági bemutatókkal és bemutatóórákkal folytatta a beiskolázási kampányát a Vasvári Pál Általános Iskola. A mozgalmas szombati programsor sokak érdeklődését felkeltette. Hangkép.

Újra élnek a bajnoki remények

2026. feb. 04.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második csapata is nyerni tudott, az NB III-asok viszont szoros vereséget szenvedtek a bajnokság hétvégi fordulójában.

Eb-döntős a magyar válogatott!

2026. feb. 03.

Óriási csatában, ötméteresekkel jutott be az Európa-bajnokság fináléjába a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

DSTV: vereség emelt fővel

2026. feb. 03.

Mindössze egyetlen mezőnyjátékos cserével küzdötte végig az Alba FKC elleni bajnokit a DKKA női kézilabda csapata, így méltán lehetett büszke játékosaira Zubai Gábor vezetőedző.

Új védővel erősített a DFC

2026. feb. 03.

A 31 esztendős Csató Martin a Békéscsaba együttesétől érkezett az NB III tavaszi idényére készülő Dunaújváros FC labdarúgóihoz.

Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

2026. feb. 03.

Remekül szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a Majosházi István Emlékversenyen, amelyet az Arany iskola tornatermében rendeztek meg a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő