Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Kispest érkezik a Kohászhoz

Sport
Dunaújváros
kézilabda
DKKA
Kispest
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2018. aug. 21., 18:11

A nyári felkészülési időszak utolsó előtti edzőmeccsét játssza csütörtökön délután öt órától hazai pályán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Mint azt korábban György László, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának vezetőedzője elmondta, pénteken délután öt órától a Fehérvár KC elleni találkozóval zárja együttesünk a nyári felkészülési mérkőzések sorozatát. A DKKA vezetőedzője azonban szeretett volna még a héten egy edzőmeccset játszani csapatával, ezért a szakvezetés lázasan keresgélni kezdett, hogy melyik csapat ellen léphetnének még pályára péntek előtt kézilabdázóink. A választás végül az NB I/B Keleti Csoportjának egyik élcsapatára, a Kispest NKK gárdája esett, mely csütörtökön délután öt órakor látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A mérkőzés megtekintése ingyenes, s csapatunk vezetése ezúttal is sok szeretettel várja a sportszerető drukkereit.

Kép: DO-archív

A rovat további hírei: Sport

Az éllovashoz látogat a DAB

Az éllovashoz látogat a DAB

2025. jan. 19.

A Gyergyói HK otthonában folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: életmódváltás bármikor

DSTV: életmódváltás bármikor

2025. jan. 18.

Január elsején a legtöbb ember megfogad valamit – többet sportolok majd, egészségesebben fogok étkezni, többet leszek a szabadban. A változtatásokhoz azonban nincs szükség egy új esztendőre, ahogyan Csapó Nóra fogalmaz. Vele beszélgettünk sportról, életmódról, egészségről. Hangkép.

Újra a Csíkszereda örülhetett

Újra a Csíkszereda örülhetett

2025. jan. 18.

A második harmadban három gólt lőve győzte le Acélbikáinkat a házigazda Csíkszereda az Erste Liga péntek esti fordulójában.

DSTV: várják a fiatalokat

DSTV: várják a fiatalokat

2025. jan. 17.

Az elmúlt években többször is elhangzott már az a mondat a részünkről, mi szerint a különböző sportos közösségek és egyesületek esetében megkerülhetetlen tényező az utánpótlás. Most is erről lesz szó, a DKSE úszó szakosztályánál jártunk. Hangkép.

DSTV: jót, szívből a jövőben is

DSTV: jót, szívből a jövőben is

2025. jan. 17.

2024-ben közel 11 millió forint értékben gyűjtött adományt és segített különböző projekteket a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja. Petrás Gáborral a sportszakmai kérdéseken túl a jótékonyságról is beszélgettünk az elmúlt esztendő végén. Hangkép.

Második erdélyi túrájukon az Acélbikák

Második erdélyi túrájukon az Acélbikák

2025. jan. 17.

Idegenben, a Csíkszereda elleni összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

Már új borításon játszhatnak a röplabdázók

Már új borításon játszhatnak a röplabdázók

2025. jan. 16.

December derekán elkezdték a munkálatokat, s januárra teljesen el is készült a Dózsa iskola tornatermének új borítása, így a jövőben egy modern, a korábbinál sokkal biztonságosabb felületen sportolhatnak az iskola diákjai és ifjú röplabdázóink is.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  5. Csodás együttállás, frenetikus élmény

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő