Bl-selejtező - A továbbjutás főtáblát érne a Vidinek
Hat év után szerepelhet ismét főtáblán magyar klub az európai kupaporondon, amennyiben ma a hazai visszavágón a Vidi FC kiharcolja a továbbjutást a svéd Malmö ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.
A székesfehérváriaknak erre minden esélyük megvan az idegenbeli 1-1-es döntetlent követően, mert a svédországi eredmény azt jelenti, hogy a győzelem mellett a gól nélküli találkozó is nekik kedvezne.
A főpróba a Malmönek sikerült jobban, mivel pénteken 1-0-ra nyert a Dalkurd vendégeként, azonban 17 fordulót követően 28 ponttal így is csak hatodik a svéd bajnokságban. A Vidi szintén pénteken játszotta bajnokiját, s a hosszabbításban egyenlítve mentett pontot a vendég Debrecen ellen.
Fotó:MTI
A két gárda története során 1985-ben az UEFA Kupa 1. fordulójában már találkozott egymással, akkor a Vidi ment tovább idegenben szerzett gólokkal, mivel otthon 1-0-ra győzött, idegenben pedig 3-2-re kapott ki. A riválisnak további két párharca volt magyar rivális ellen: 1971-ben a BEK nyitókörében és 1975-ben a KEK negyeddöntőjében is alulmaradt a Újpesttel, illetve a Ferencvárossal szemben.
A mostani párharc továbbjutója a BL-selejtezőben a skót Celtic Glasgow, vagy a görög AEK Athén csapata ellen folytatja, míg a vesztes az EL utolsó körében a walesi The New Saints, vagy a dán Midtjylland együttesével találkozik.
Legutóbb hat éve éppen a Vidi - akkor még Videoton néven - szerepelt főtáblán magyar csapatként, méghozzá az Európa-ligában. Ezúttal a továbbjutása esetén még nem lehetne tudni, hogy melyik sorozat csoportkörében szerepelne a piros-kék együttes, az a BL-selejtező negyedik, utolsó körében dől el: az ottani győztes értelemszerűen a legrangosabb európai kupasorozatban folytatja, a vesztes pedig átkerül az Európa-liga csoportkörébe. A keddi visszavágó 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Kiütötte mumusát a DFC
2025. szep. 01.
A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál
2025. aug. 31.
Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.
DSTV: hamarosan élesben játszhatnak
2025. aug. 30.
Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.
Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták
2025. aug. 30.
A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.
DSTV: idén is focival ünnepeltek
2025. aug. 29.
Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.
Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje
2025. aug. 29.
Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.
DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül
2025. aug. 28.
Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.