Dunaújváros Hetilap

Idén ősszel is várható nyugdíjprémium

doszerk - 2018. augusztus 16. 9:15

A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.

Közölték: ebben az évben 32 milliárd forintot különített el a kormány a nyugdíjprémium kifizetésére. Nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a GDP-bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul. A tárca számításai szerint az idei év egészében 4,3 százalékkal nőhet a gazdaság, aminek elérését a legfrissebb 4,5 százalékos féléves adat is alátámasztja.

A PM hangsúlyozta az ellátások értékállóságának garantálásán túl a gazdasági növekedés függvényében nyugdíjprémium is megilleti az érintetteket. Kiemelték: a kormány célja, hogy sikeres gazdaságpolitikájának eredményeiből minden magyar ember részesülhessen. A polgári kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, akik az elmúlt évtizedekben munkájukkal és a családban betöltött szerepükkel nagymértékben hozzájárultak az ország gyarapodásához - írták.

Magyarország történetében először tavaly kaphatott minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő egyszeri, átlagosan 12 ezer forintot - emlékeztetnek. A nyugdíjprémium összege az irányadó szabály szerint a GDP növekedésnek mértékétől függ, amelynek 3,5 százalék feletti részével szorozzák meg a havi nyugdíj összegének negyedét, legfeljebb 20 ezer forintot. A 4,3 százalékos GDP-növekedés 0,8 százalékponttal haladja meg a küszöböt így a nyugdíjprémium maximális összege 16 ezer forint lehet.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

2025. júl. 25.

Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

2025. júl. 24.

Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!

Az energiaválság több dologra rávilágított

Az energiaválság több dologra rávilágított

2025. júl. 23.

A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.