Dunaújváros Hetilap

Készülhet a Magyarok kenyere

doszerk - 2018. augusztus 5. 8:06

Ünnepélyesen összeöntötték a „Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében a Kárpát-medencei magyar gazdák által gyűjtött búzát szombaton a Beregszász melletti Mezőgecsében.

Az ünnepségen mondott köszöntőjében Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy az idei összmagyar búzaösszeöntés helyszínéül azért választották Kárpátalját, mert jelenleg a kárpátaljai magyarok, s köztük a gazdák szenvednek leginkább szükséget. „Azt szeretnénk, hogy a kárpátaljai magyar gazdák érezzék a Kárpát-medencei gazdatársaik összefogásának az erejét, kell, hogy érezzék, nincsenek egyedül, összefogásukkal mögöttük állnak az anyaországi és külhoni magyar gazdák” – tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy „a 15 millió búzaszem a 15 millió magyart jelképezi, s ennek a sokszorosítása esélyt teremt számunkra, hogy – a hagyományokon, az összefogáson túl – a hitből fakadó erőnk által képesek legyünk gazdaságilag is segíteni egymást”. Jelezte, hogy a mezőgecsei búzaösszeöntés ünnepén képviseltetik magukat a Partiumból, Erdélyből, Felvidékről, Muraközből, Vajdaságból és számos magyarországi megyéből érkezett gazdák, akik jelenlétükkel is az együvé tartozás érzését erősítik.

Jakab István azt is bejelentette, hogy a Magosz támogatást nyújt a nemrég tisztázatlan körülmények közt leégett nagydobronyi református roma imaház és óvoda újjáépítéséhez, a szövetség már át is utalt 100 ezer forintot a gyermekintézménynek, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen országos gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére.

Fejér megye is segített (Fotó:fejer.hu)

Győrffy Balázs, a NAK elnöke beszédében kiemelte, hogy a Magyarok kenyere program az elmúlt években nagyon intenzív fejlődésen ment át, mert Kárpát-medence-szerte egyre több gazdálkodó érzi azt, hogy részt kell vállalnia a programban. A búzaösszeöntés jelképes aktusa nagyon sok ember tevékenységét és akaratát fejezi ki, jelezve, hogy a program nemcsak szavak szintjén él, hanem cselekvésben nyilvánul meg – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a NAK megalakulásától kezdve felkarolta a kezdeményezést, aminek köszönhetően évről évre emelkedik az összegyűjtött búza mennyisége és a programhoz csatlakozott gazdák száma, így az idei terményadomány nagysága várhatóan meg fogja haladni a tavalyit.

Őrhidi László, a kárpátaljai gyűjtést szervező Pro Agricultura Carpathica Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke elmondta, hogy a Magyarok kenyere program keretében Kárpátalján idén ötödik alkalommal gyűjtöttek búzát, amelynek eredményeként a megye valamennyi magyarlakta településéről 1400 gazda a múlt évi 80 tonna után 103 tonna terményt adott össze. Elmondta, hogy a Fehér- és Fekete-Tisza forrásából vették a vizet, amellyel a Magyarok kenyerét fogják dagasztani. Jelezte, hogy a gyűjtésből Kárpátalján maradó búzát az ukrán állam által nem támogatott egyházi fenntartású magyar oktatási és gyermekintézményeknek adományozzák.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

DSTV: tájékoztató a pályázatokról

2025. júl. 22.

A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

Városi vadvirágos parcella: az élő példa

2025. júl. 20.

Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért

2025. júl. 19.

Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

2025. júl. 19.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

2025. júl. 18.

Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.

Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban

Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban

2025. júl. 18.

Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

2025. júl. 17.

A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.