Zeleszkó Margitka és az átfésült múlt

Közben a város is, amely szinte ideérkezése előtt alig valamivel született, mozgott, lélegzett változott. Hogy ne tette volna, hiszen Margitka, a családja, a barátai, a vendégei maga a város…

Csak a városnál az egyéni sorsok összefonódását történelemnek hívjuk, az emberi életnél pedig múltnak. A Barátság városrész kellemesen hűs lakásában beszélgetünk. Arról is, hogy némi túlzással, de akkoriban előbb lehetett orvossá valaki, mint hogy fodrásznak tanulhasson. Margitka is családi kapcsolatai révén jutott be a szakmába, de lányait a többévtizedes szakmai tapasztalata sem segítette abban, hogy azonnal a pályára kerülhessenek. Beszélünk arról, hogy vagy sok-sok pénzt kellett zsebbe csúsztatni, vagy protekció kellett évtizedeken keresztül ahhoz, hogy valaki a rátermettsége mellett is fodrász lehessen. Hogyan változtak a szokások, a szakma becsülete, s miért lett mind a két lánya is fodrásszá, ezek kerültek szóba. Miközben a Zeleszkó név a város fodrásztörténetének részévé vált, tovább folytatva azt már egy másik korba.

- Mind a két nagybátyám fodrász volt. Nagyon tetszett nekem a munkájuk– meséli.  Azért arra is rábólint, hogy az is szimpatikus volt, hogy az akkori viszonyok között az ő családjánál jobban éltek a nagybácsik.

- A solti nagybátyámnál voltam tanuló, aki rokon lévén nem kért az oktatásomért pénzt folytatja a történetet. – De azért egy tanulónak akkoriban a cselédmunkákat is el kellett végezni. Begyújtottunk az üzletbe, kitakarítottunk, felhúztuk a vizet, odatettük melegedni. Egyik héten iskolába jártam elméletet tanulni Kunszentmiklósra, másik héten gyakorlat az üzletben vagy átutaztam oktatás Kiskunhalasra.  Miután végeztem, a másik nagybátyám segítségével kerültem ide, Dunaújvárosba.

Akkoriban egészen másképp működtek a fodrászok. Egy vállalat dolgozói voltak, amelynek több nagyobb üzlete volt városrészenként, ahol érkezés alapján szolgálták ki a vendégeket. Több széknél dolgoztak a fodrászok, s ahol éppen szabad lett a hely, oda ülhetett a következő vendég. A Dózsa György úton már külön üzletekre szabdalva van a korábbi hatalmas fodrászat, ahol csak a férfi oldalon 8 fodrász dolgozott Margitkával együtt. A női rész ennél is nagyobb volt. Középen volt a ruhatáros, pénztáros, s ő vette el a kabátokat, s a blokkok alapján szedte be a pénzt. A fodrászok nem túlmagas fizetésért dolgoztak, de akkoriban a jatt, azaz a borravaló azért mindig járt egy-egy jobb frizura után. A lányai mindig nagyon szerettek édesanyjukhoz bejárni, mert ott mindig volt sütemény, kávé melletti cukor, sok-sok finomság, amit a hálás vendégek hoztak be.  A jó fodrász, kicsit baráttá is lett, s igyekeztek a vendégek a kedvét keresni.

- Éppen ezért az ember nehezen is élte meg, ha egy régi vendég máshoz ment, kicsit olyan érzés volt, mintha egy barátságnak lett volna vége. Nekem nagyon nagy szerencsém van, követtek mindenhová a vendégeim, sőt még a leghűségesebbek miatt egy ideig nyugdíj mellett is dolgoztam, nem akartam cserbe hagyni őket.

Persze azért az is kiderül, hogy a férje kicsit féltékeny is volt, hogy a fiatalemberek olyan széles mosollyal köszöngetnek feleségének. Margitka úgy vette elejét a nemtetszésnek, hogy átment a női oldalra dolgozni, így a hölgyek már nyugodtan mosolyoghattak rá a továbbiakban.

A vendégkörről beszélünk. Kezdetekkor a vállalat a fiatal kezdőket oda , abba az üzletbe helyezte át, ahová gondolta vagy hiány volt. Így Margitka is megjárta a félvárost. Vágott hajat a radarba átutazó munkásoknak, a piac mellett a kofáknak és a vásárlóknak, a Dózsában az irodistáknak. De leghosszabb ideig a Barátság városrészben a nővérszálló alatti üzletben dolgozott. Igazi barátok lettek Schmidt Mihállyal, azaz ahogy mindenki hívta, Schmidivel, városunk másik fodrászikonjával, olyannyira, hogy együtt jártak a családjaik nyaralni is. 

- Mikor a rendszerváltáskor megszűnt a vegyesipari, közösen nyitottunk fodrászatot, egészen a haláláig együtt dolgoztunk. Aztán heti egy napot még dolgoztam a lányaimnál, de csak a régi vendégek miatt. De nézze, tönkre van a lábam, a vállam… nem egy egyszerű munka ez, meg hát az emberekbe el is lehet fáradni… Így már a lányaim folytatják a szakmát. Egy üzletben dolgoznak.

Kihez jár fodrászhoz?

- Erikához. Ő nagyon precízen süt, s csinál nekem dauert is. Ági a lazább, vagányabb frizurákat kedveli. Valahogy úgy van ez, hogy mindenkinek megvan a maga stílusa, s olyan vendégeket vonz magához, akik pontosan azt a stílust kedvelik. S hogy miért is nem bántam meg? Tudja, olyan jó érzés látni, ahogy magabiztosan és boldogan hagyja el az üzletet a vendégünk. Mi nem csak frizurát, önbizalmat és boldogságot adunk.

- Fekete Györgyi -