Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

4000 milliárd forint fejlesztésekre!

Közélet
Magyarország
Varga Mihály

facebook megosztás

doszerk - 2018. szep. 07., 07:37

Jövőre mintegy 4000 milliárd forintot szán a kormány fejlesztések finanszírozására, egyebek mellett a versenyképesség javítása érdekében  - hangsúlyozta a pénzügyminiszter csütörtökön, Székesfehérváron, az Ikarus Járműtechnika Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.

Varga Mihály elmondta, hogy a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében több mint négyszázmillió forinttal támogatta a fehérvári cég mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztését. A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a programot 2015-ben hirdették meg, azóta 53,1 milliárd forinttal segítették a magyar nagyvállalatok 131,5 milliárd forint összértékű beruházásait. Az idén további 15 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány - tette hozzá. Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy a második negyedévében 4,8 százalékkal bővült a bruttó hazai termék, és az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését. A miniszter úgy vélte, a vártnál nagyobb növekedés nagyban köszönhető az iparnak, amelynek teljesítménye az elmúlt években 4-5 százalékkal nőtt. Ezen belül a járműgyártás termelési értéke 7,7 százalékkal, exportárbevétele pedig 6 százalékkal emelkedett - tette hozzá.

MTI-fotó (Bodnár Boglárka felvétele)

Varga Mihály megjegyezte, hogy 2010-hez képest 774 ezerrel többen dolgoznak, az új munkahelyek többsége (625 ezer) a versenyszektorban jött létre. Mint mondta, 4,5 millió ember dolgozik, és ez a szám tovább nőhet, miközben az ország már most is az Európai Unió három legalacsonyabb munkanélküliségi mutatójával rendelkező állama között van.  Fejér megyében a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékos, tehát megvalósulni látszik a teljes foglalkoztatás - mondta. A foglalkoztatásban állók száma az elmúlt években 164 ezerről 193 ezerre nőtt a megyében - fűzte hozzá. A tárcavezető szerint az Ikarus sikerei bizonyítják, hogy nemcsak az autógyártás, hanem a buszgyártás is kitörési pont lehet a hazai ipar számára, és megjegyezte, hogy a cél a hazai igények kielégítése, ami évi 1100-1200 busz legyártását jelenti. Széles Gábor az Ikarus tulajdonosa közölte, hogy a támogatásból a termékkínálat bővülése mellett hetven új munkahelyet hoztak létre. A 2016-ban meghirdetett nemzeti buszgyártási program mérlege szavai szerint pozitív, mint elmondta, a honvédségnek tavasszal tizenöt, azóta újabb negyven autóbuszt adtak át, és jelenleg további negyvenet gyártanak.

Bejelentette, hogy cseppfolyósított földgázzal (LNG - liquefied natural gas) hajtott buszt fejlesztenek Székesfehérváron, már a futáspróbák folynak. Rámutatott, hogy Európában sok LNG-vel hajtott kamion közlekedik, ugyanakkor autóbusz egy sem, az Ikarusé lesz az első ilyen típus Európában. A tulajdonos elmondta, hogy a piac nagy, hiszen az európai nagyvárosok már csak ilyen buszokra írnak ki beszerzési pályázatokat. Hasonlóan nagy lehetőségnek nevezte az elektromos buszgyártást, ezért létrehoztak Kínában egy vegyesvállalatot az Ikarus és a CNLC (China National Logging Corporation) részvételével. Az első prototípust jövő héten szállítják Magyarországra - mondta. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester méltatta a fehérvári buszgyártás újraindulását, hiszen, mint mondta, kevés család van Székesfehérváron és Fejér megyében, amely ne kötődne a vállalathoz. Úgy vélte, az Ikarus és a hazai buszgyártás érdemes a kormányzat támogatására. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan a város helyi közösségi közlekedésében ismét Ikarus buszok teljesítenek szolgálatot.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

2025. szep. 17.

A népszerű előadó, humorista, író műsorszám-illusztrációkkal pettyezett beszélgetésre várja a közönséget a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében csütörtökön délután, a közéleti sorozat évadnyitó eseményén. Boborján rulez! Flyer.

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is

2025. szep. 17.

Idén is remek programlehetőségekkel, fontos üzenetekkel és gondolatokkal várják az érdeklődőket a címben említett program keretében. A rendezvénysorozat kedden délelőtt startolt a Klímavédelmi akciónappal a Városháza téren.

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"

2025. szep. 16.

Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás immár második ciklusát tölti a város élén. Az elmúlt hónapokban elsősorban a vasmű körüli válság, a gazdasági nehézségek álltak a középpontban. Pintér Tamás szerint a legfontosabb feladat most az, hogy a város új lehetőségeket találjon, és olyan jövőt építsen, amely kevésbé függ egyetlen iparágtól. Úgy véli, a város legnagyobb ereje továbbra is a közösségében rejlik.

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja

2025. szep. 16.

A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást

2025. szep. 16.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára

2025. szep. 15.

Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.

 

Felhőszakadás Dunaújvárosban

Felhőszakadás Dunaújvárosban

2025. szep. 14.

Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő