Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”
Hangulatfestő sorok: varrógép duruzsolása, porban fulladozó akácfák, égig érő templomtorony… Hogy ki rótta papírra, vélem, nem sokan fogják kitalálni. Négy évtizede, hogy megjelent, aki olvasta is, mire emlékezhet? Segítek. Akiről szól, hatvanöt éve lett Sztálinváros tanácselnöke. 1953. szeptember 15-én választották meg. Így már könnyebb? Hát persze, ő volt Tapolczai Jenő. 1911-ben született, 1976-ban halt meg. Könyve posztumusz mű, ’77-ben jelent meg.
A várost tizennégy évig irányította. Előtte is számos vezető tisztséget viselt: „1930 óta veszek részt a munkásmozgalomban. Tizennégy évig dolgoztam ipari munkásként. 1945 nyarán, a Hofherr-gyári kommunisták javaslatára, Kispest megyei város polgármester-helyettes főjegyzőjének választottak. Ezt követően dolgoztam vezérigazgatói beosztásban. Egy ideig az OTSB elnökhelyettesi tisztségében tevékenykedtem, majd pedig minisztériumi osztályvezetőként.”
Tapolczai személye mindig érdekelt. Tudtam, voltak elvakult hívei és esküdt ellenségei, ám hogy milyen ember volt igazából, nem jutottam egyről a kettőre. A könyvtől se lettem okosabb: ha egy visszaemlékezésben jellemzően fontos tényként kerül elő, hogy 45-ben az orosz városparancsnoktól kapja első pisztolyát, a lényeg könnyen elsikkad az anekdoták között.
Nem volt könnyű helyzetben, amikor rászakadt a városvezetés felelőssége: 1953 nyara, Nagy Imre az új miniszterelnök, kormányprogram készül, amely a vasmű jövőjét megkérdőjelezi, nem véletlenül írja a városmonográfia: „Sztálinvárosban a nyári hőség ellenére megfagyott a levegő. Egyik napról a másikra elapadtak a költségvetési támogatások, leállították – ideiglenes jelleggel – a vasmű és a város építését. Zavarodottság, tájékozatlanság jellemezte a helyi vezetést. A személyi változások legszembetűnőbb eredménye Berecz Bertalan tanácselnök lemondása lett. A tanácsi vezetők előtt is tornyosuló problémák megoldását a közel két évtizeddel fiatalabb, az ugyancsak kommunista elkötelezettségű, a hibák kiküszöbölésével csak részben egyetértő Tapolczai Jenőre bízták.”
Ami a „hibák kiküszöbölésének” szükségességét illeti, ha valami, hát ez lehetett a városvezető gyenge pontja. Igaz, vállalta a vitát, az ütközést a közösség érdekében, de a Párt szava számára mindig szent volt. Kommunista voltam és maradtam – könyve ezt a vezetői krédót erősíti. A korszak karriermintája az övé: magas polcra került, miközben tán továbbra is szabósegéd akart lenni. Lélekben legalábbis. Ezt mondja nekem az amúgy korfestő tényeket kínáló könyv.
