Előnyben a kötöttpálya
A kötöttpályás közlekedés elsőbbséget élvez a fejlesztésekben - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján, Budapesten.
Szijjártó Péter közölte: 2022-ig 1500 milliárd forint segíti a magyar vasút fejlesztését. A miniszter elmondta, hogy intenzíven tárgyalnak a kínai export-import bankkal a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez kapcsolódó hitelszerződés feltételeiről. Egyezség van a kamatról, a futamidőről, a pénznemről, ugyanakkor nyitott kérdés egyebek között a rendelkezésre állási díj. Közös célkitűzés a kínai féllel, hogy még az idén lezáruljon a pénzügyi feltételekről szóló tárgyalás - jegyezte meg. Szijjártó Péter elmondta, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal műszaki kivitelezésre 30 szereplő váltotta ki a tenderdokumentációt, ami a piac érdeklődését mutatja. Közülük két konzorcium alkalmas a végleges ajánlattételre, az eredményhirdetés novemberben várható, és még idén szerződés kötnének a nyertessel - közölte. Megjegyezte: jövő év elején megkezdődhet a tervezési és engedélyezési munka, hogy 2023-ra befejeződjön a Budapest-Belgrád vasútvonal építése.
A külgazdasági miniszter kiemelte, a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a Pireuszi kikötőből vasúton juttatják el Európa nyugati felébe, és a szállítási útvonalért folyó versenyben Magyarország lemaradna a felújítása nélkül. Szijjártó Péter felidézte, hogy a visegrádi országok miniszterelnökei regionális gyorsvasúthálózat kiépítéséről állapodtak meg. Egy év van arra, hogy a Budapest és Varsó közötti gyorsvasútra elkészüljenek a megvalósíthatósági tanulmányok. Szakmai konszenzus alapján a beruházással négy óra lesz a menetidő Budapest és Varsó között, és ezzel már versenyezni lehet a légiközlekedéssel - tette hozzá. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Budapest és Kolozsvár között átfogó fejlesztési stratégia keretében épülne gyorsvasút, amelynek útvonalát Bukarestig meghosszabbítanák a románok. A magyar szakasszal kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányra várhatóan hamarosan kiírják a közbeszerzést. A miniszter elmondta: Magyarország jelentős erőforrást kíván fordítani a határok áteresztő kapacitásának kihasználására, új átkelők létesítésére. Megemlítette, hogy tárgyalnak a szlovák kormánnyal arról, hogy ismét használják a meglévő kilenc vasúti határátkelőt. Jelenleg négy helyen teherforgalmat, három helyen személyforgalmat bonyolítanak le. Példaként említette, hogy ésszerű menetrenddel jobban ki lehetne használni személyszállításra a Komárom és Révkomárom közötti vasútvonalat.
MTI-fotó: Máthé Zoltán felvétele
Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Magyarországon a vasúti szállítás kereskedelmi forgalma tavaly 600 millió eurót tett ki, idén az első fél évben elérte a 310 millió eurót, ami 6 százalékkal meghaladja tavalyi hasonló időszakot. Tavaly 340 millió euró exportforgalmat bonyolítottak le vasúton, ami 9 százalékos bővülést mutat, idén ez a mutató az első fél évben elérte a 170 millió eurót, ami 4 százalékos növekedést jelent a tavalyi első fél évhez képest - közölte. A Világbank idei logisztikai rangsorában Magyarország a 31. helyen áll, ez jelentős előrelépés a 2010. évi 51. hely után - jegyezte meg. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarországon keresztül fontos kereskedelmi útvonalak haladnak, ezt a lehetőséget ki kell használni, de észre kell venni, hogy óriási regionális verseny van. Elmondta: újra van közvetlen légi összeköttetés Budapest és Észak-Amerika, valamint Budapest és a nyugat-balkáni fővárosok között. Jól állnak a tárgyalások a lengyel légitársaság második, budapesti bázisának létrehozásáról, hogy a Malév csődje után keletkezett űrt be lehessen tölteni - mondta a miniszter.
Emlékeztetett: a kormány célja, hogy az autópályák mindenhol elérjék az országhatárt. Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedést felelős helyettes államtitkára kiemelte a magyar vasút gazdasági jelentőségét, egyebek közt azt, hogy a vasútvállalati engedéllyel rendelkező 48 hazai cégnél mintegy 60 ezer munkavállaló dolgozik. A magyarországi vasútvállalatok éves árbevétele 2017-ben meghaladta a 600 milliárd forintot, az ágazat éves szinten mintegy 150 millió utast és több mint 52 millió tonna árut szállított - mondta. A magyar kormány 2010 óta a gazdasági fejlődés motorjaként kezeli a közösségi közlekedést, amelynek gerincét továbbra is a vasút adja - tette hozzá. A konferencián átadták a vasutas szakma kitüntetését, a Sipos István-díjat, amelyet Kopp Miklósnak, a Vasutak Nemzetközi Szövetsége egykori árufuvarozási igazgatójának, a Záhony-Port Zrt. korábbi vezérigazgatójának ítéltek oda.
A rovat további hírei: Közélet
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.