Hatszázan tekertek a Bátor Táborért
Szeptember 22-én lezárult a Hankook „Tekerd jobbra!” kerékpáros jótékonysági programja, amelyet a vállalat 2018-ban immár harmadik alkalommal indított útjára.
A résztvevők idén is kerékpározás közben gyűjthették a kilométereket, ezúttal a súlyosan beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor részére. A hazai kerékpáros társadalom képviselői közel három hónap alatt több mint 64.415, jó ügyért letekert kilométert halmoztak fel munkába menet, hétvégi kirándulás, vagy épp sportolás közben, ami végül 8 millió forintnyi adományt jelentett a szervezetnek. A „tekerők” aktív részvételének köszönhetően minden egyes, a Hello Bringás applikációban mért és regisztrált kilométerrel nőtt a Bátor Tábornak nyújtott adomány összege.
- A legtöbbet tekerő résztvevő egymaga 3.968 kilométert gyűjtött
- A kampány ideje alatt összesen 2.490 alkalommal ültek biciklire a résztvevők
- A szombati napok voltak a legaktívabbak
- A legtöbb kilométert pedig augusztus 15-től 22-ig regisztrálták
A Hankook az adományt egy 8 millió forintról szóló óriáscsekk formájában, vasárnap adta át a Bátor Tábor képviselőinek a szervezet éves Támogatói Családi Napján.
„Örömmel látjuk, hogy milyen sokan hajlandóak egy nemes ügyért nyeregbe pattanni, hogy egyre többen buzdítják egymást a kilométerek gyűjtésére, amiket mi végül adománnyá változtathatunk. A Hankook számára fontos, hogy érték- és hagyományteremtő céllal, a közösségépítést is szem előtt tartva bonyolítsa le jótékonysági programjait. A Bátor Tábor a súlyosan beteg gyermekek támogatásával nélkülözhetetlen munkát végez, bízunk benne, hogy az adományunk nagy segítséget nyújthat nekik tevékenységük során. Ezúton is köszönöm azoknak, akik akár csak egy kilométerrel is hozzájárultak a végeredményhez” – mondta Hwang Seong-Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
„Köszönjük a Hankooknak, hogy ránk esett a választásuk, és hálásak vagyunk mind az 571 lelkes bringásnak, hogy értünk pattantak nyeregbe. A 8 millió forint fedezi a nemsokára kezdődő családi táboraink teljes étkezési költségét. Egy-egy őszi turnusban közel 140 főnek, táborozóknak és önkénteseknek biztosítunk napi hatszor egészséges étkezést. Családi táborainkba olyan családokat várunk, ahol 7 évnél fiatalabb súlyosan beteg gyermek nevelkedik. Tapasztalataink szerint a szülőknek és a testvéreknek is rengeteget jelent, ha akár csak egy hosszú hétvégére a tábor kapuin kívül hagyhatják a külvilág gondjait” – mondta Kindli Erna, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatója.
A „Tekerd jobbra!” kampányt a Hankook 2016 óta idén harmadszor bonyolította le: a 2016-os akció során a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályát és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogatták, míg 2017-ben a Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Mosoly Alapítvány lettek a program kedvezményezettjei.
A rovat további hírei: Közélet
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.
DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt
2025. nov. 09.
Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.
Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor
2025. nov. 08.
Rendkívüli kegytárgy tett rövid zarándokutat a Mondbach-kúria udvaráról a görögkatolikus templomba még múlt pénteken. Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának magyar felirattal ellátott másolata országos körút állomásaként érkezett a helyi közösséghez.
"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)
2025. nov. 08.
Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)
Helyfoglaló roncsok helyett parkolóhelyek
2025. nov. 07.
Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzat – egészen pontosan ezúttal 6 darabot. A még 2019-ben útjára indított akciónak köszönhetően már több tucat parkolóhely szabadult fel a városban – a "parkolófelszabadító" hadművelet változatlanul a dunaújvárosiak bevonásával folyik.
DSTV: fókuszban a meghatározó folyamatok
2025. nov. 07.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.









