Dunaújváros Hetilap

Hatszázan tekertek a Bátor Táborért

doszerk - 2018. szeptember 25. 11:58

Szeptember 22-én lezárult a Hankook „Tekerd jobbra!” kerékpáros jótékonysági programja, amelyet a vállalat 2018-ban immár harmadik alkalommal indított útjára.

A résztvevők idén is kerékpározás közben gyűjthették a kilométereket, ezúttal a súlyosan beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor részére. A hazai kerékpáros társadalom képviselői közel három hónap alatt több mint 64.415, jó ügyért letekert kilométert halmoztak fel munkába menet, hétvégi kirándulás, vagy épp sportolás közben, ami végül 8 millió forintnyi adományt jelentett a szervezetnek. A „tekerők” aktív részvételének köszönhetően minden egyes, a Hello Bringás applikációban mért és regisztrált kilométerrel nőtt a Bátor Tábornak nyújtott adomány összege.

  • A legtöbbet tekerő résztvevő egymaga 3.968 kilométert gyűjtött
  • A kampány ideje alatt összesen 2.490 alkalommal ültek biciklire a résztvevők
  • A szombati napok voltak a legaktívabbak
  • A legtöbb kilométert pedig augusztus 15-től 22-ig regisztrálták

A Hankook az adományt egy 8 millió forintról szóló óriáscsekk formájában, vasárnap adta át a Bátor Tábor képviselőinek a szervezet éves Támogatói Családi Napján.

„Örömmel látjuk, hogy milyen sokan hajlandóak egy nemes ügyért nyeregbe pattanni, hogy egyre többen buzdítják egymást a kilométerek gyűjtésére, amiket mi végül adománnyá változtathatunk. A Hankook számára fontos, hogy érték- és hagyományteremtő céllal, a közösségépítést is szem előtt tartva bonyolítsa le jótékonysági programjait. A Bátor Tábor a súlyosan beteg gyermekek támogatásával nélkülözhetetlen munkát végez, bízunk benne, hogy az adományunk nagy segítséget nyújthat nekik tevékenységük során. Ezúton is köszönöm azoknak, akik akár csak egy kilométerrel is hozzájárultak a végeredményhez” – mondta Hwang Seong-Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

„Köszönjük a Hankooknak, hogy ránk esett a választásuk, és hálásak vagyunk mind az 571 lelkes bringásnak, hogy értünk pattantak nyeregbe. A 8 millió forint fedezi a nemsokára kezdődő családi táboraink teljes étkezési költségét. Egy-egy őszi turnusban közel 140 főnek, táborozóknak és önkénteseknek biztosítunk napi hatszor egészséges étkezést. Családi táborainkba olyan családokat várunk, ahol 7 évnél fiatalabb súlyosan beteg gyermek nevelkedik. Tapasztalataink szerint a szülőknek és a testvéreknek is rengeteget jelent, ha akár csak egy hosszú hétvégére a tábor kapuin kívül hagyhatják a külvilág gondjait” – mondta Kindli Erna, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A „Tekerd jobbra!” kampányt a Hankook 2016 óta idén harmadszor bonyolította le: a 2016-os akció során a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályát és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogatták, míg 2017-ben a Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Mosoly Alapítvány lettek a program kedvezményezettjei.

A rovat további hírei: Közélet

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

2025. okt. 22.

Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.