Így is jár a dicséret!

spigott - 2018. szeptember 22. 20:38

Nagyot küzdött, de végül négygólos, 28-24-es vereséget szenvedett a címvédő Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a sportcsarnokban ma este.

A Ferencváros elleni szerdai vereség után újabb nagyon nehéz feladat várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára, mely a bajnoki és BL-címvédő Győr gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban este hat órától. A mérkőzés esélyesei egyértelműen a vendégek voltak, de a mieink is fogadkoztak, hogy jobb teljesítményt nyújtanak, mint a hétközi meccsen.
A kezdésre nem is lehetett panasz, s bár hibák akadtak mindkét oldalon, a Kohász kézilabdázói kemény védekezéssel, s megfontolt támadójátékkal igyekeztek tartani a lépést a győriekkel. Tették mindezt sikerrel, mert hiába szerzett kétgólos előnyt a 8. percre Danyi Gábor együttese, Klujber és Ferenczy remek találataival feljött egyre a DKKA sőt, Csapó védése után Szekerczés vágott be magabiztosan egy büntetőt, s a 14. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (5-5).

A vendégek Amorim révén ragadták magukhoz ismét az előnyt, de Klujber és Ferenczy is túljárt Kiss Éva eszén, s ha nem rontott volna el két támadást is együttesünk, akár a vezetést is átvehette volna (7-8). Jött is György László időkérése, s a rövid pauza alatt sikerült is összekapnia magát csapatunknak, mely képes volt kihasználni a vendégek pontatlanságait, s a 23. percben Ferenczy remek átlövése után végre sikerült előnybe is kerülnie (10-9). Sajnos nem sokáig örülhettünk ennek, mert a hajrában több ki nem kényszerített hibát is elkövettek játékosaink, s ezt könyörtelenül megbüntette a címvédő, mely 11-11 után sorozatban három gólt szerezve lépett meg a Kohásztól (11-14).

Nagy kérdés volt, hogy a térfélcserét követően mennyire marad éles a Kohász, hiszen a Fradi ellen elsősorban a második felvonásban elkövetett hibák miatt tudott alaposan elhúzni a fővárosi alakulat. Ezúttal is két technikai hibával kezdtek a mieink, a győriek meg egy góllal, ám a csereként beállt Tomasevics védései után Szekerczés kétszer, míg Klujber egyszer mattolta a világ egyik legjobb kapusának tartott Leynaud-t, s máris csak egy volt közte (14-15).

Együttesünk a folytatásban is ott lohol ellenfele nyomában, Dombi bravúros góljai után kétszer ugrott talpra a hazai közönség, ám a játékrész derekán egy emberelőnyt tökéletesen használtak ki a győriek, s 16-20-nál ismét időt kellett kérnie György Lászlónak, mert támadásban fogyni látszott a lendület. A vendégek Groot és Görbicz pontos lövéseivel tartották négy-ötgólos előnyüket, ám a mieink továbbra is remekül küzdöttek, egy másodpercre sem adták fel a harcot, s igyekeztek minél jobban megnehezíteni ellenfelük dolgát. Ezt a hazai közönség is értékelte, mert hiába nyert végül 28-24-re a címvédő, megérdemelt vastaps búcsúztatta a Kohász kézilabdázóit a mérkőzés után.

György László: - Elégedett vagyok az eredménnyel, jobban is küzdöttünk, mint pár nappal ezelőtt, s ugyan ezért sem adnak két pontot, de ez a meccs sokkal jobban nézett ki, mint a Fradi elleni. Voltak szép megoldásaink, olyanok, amelyeket edzéseken begyakoroltunk, s végre meg is tudtuk őket valósítani, s ezért a vereség ellenére is dicséret illeti a csapatot.

DKKA – Győri Audi ETO KC 24-28 (11-14)

DKKA: Csapó – Klujber 4, Szekerczés 7 (5), Cifra, Sirián, Ferenczy 3, Kazai. Csere: Tomasevics (kapus), Szalai 3, Bouti, Dombi 5, Nick, Molnár B., Grosch 2. Vezetőedző: György László.

Győr: Kiss É. – Bódi 1, Groot 5 (2), Oftedal 2, Brattset 2, Amorim 3, Görbicz 6 (2). Csere: Leynaud (kapus), Kristiansen 5, Hansen 4. Vezetőedző: Danyi Gábor.

A rovat további hírei: Sport

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. jan. 10.

Az UTE elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

DSTV: birkózás 2024-ben

DSTV: birkózás 2024-ben

2025. jan. 09.

Településünk szerteágazó sportági kínálatának egyik kiemelt területe a birkózás, így évértékelőre kértük Mátyás Gábort, a szakosztály szakmai igazgatóját. Összességében nézve a 2024 egy jó esztendő volt az egyesület életében, ám maradt hiányérzete az eredményeket illetően. Hangkép.

Seniorok küzdelme Rácalmáson

Seniorok küzdelme Rácalmáson

2025. jan. 09.

Az XXL Transport gárdájának sikerével ért véget a tizenhetedik alkalommal megrendezett Senior Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó viadal a Rácalmási Sportcsarnokban.

DSTV: van bennük tartás

DSTV: van bennük tartás

2025. jan. 08.

Nem volt esélye a pontszerzésre a DVSC elleni mérkőzésen a DKKA női kézilabda csapatának, de Gulyás Péter vezetőedző bízik abban, hogy fel tudnak állni a hétvégén kapott pofonból. Hangkép.

Előnyben a DEAC

Előnyben a DEAC

2025. jan. 08.

A frissebb debreceniek háromgólos győzelmet arattak az Acélbikák jégkorongozói ellen a Magyar Kupa negyedik fordulójának első, dunaújvárosi mérkőzésén.

DSTV: Whiskey Kupa a Szögletben

DSTV: Whiskey Kupa a Szögletben

2025. jan. 07.

Idén immáron 8. alkalommal valósult meg Tonka Péter és Tonka Pál jóvoltából a Whiskey-kupa évzáró dartsverseny Dunaújvárosban. A Szögletben megrendezett verseny hozta amit már megszokhattunk: jó hangulatot és remek kikapcsolódást az esztendő végén, értékes nyereményekért. Hangkép.

A négyes döntőért játszik a DAB

A négyes döntőért játszik a DAB

2025. jan. 07.

A remek erőkből álló DEAC gárdáját fogadják a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a Magyar Kupa negyedik fordulójának első mérkőzésén ma este fél héttől.