Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ismét gáláztak az U17-esek

Sport
Dunaújváros
DPASE
labdarúgás
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2018. szep. 11., 13:12

A DPASE utánpótlás labdarúgó csapatai közül három is győzelemmel zárta a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulóját.

Az U14-es együttes hazai környezetben folytatta a korosztályos bajnokág másodosztályának küzdelmeit, ám a Biatorbágy elleni összecsapás nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték. Hiába szerzett ugyanis vezetést Katona Martin a 10. percben, a folytatásban jóval pontosabbak voltak a vendégek a kapu előtt, s az első félidőben egyenlítettek, majd a másodikban egymás után három gólt szerezve arattak 4-1-es sikert a dunaújvárosi fiatalok ellen. Az U15-ösök komoly csatát vívtak a Viadukt SE-vel, ám Szabó Richárd Gábor 14. percben szerzett góljával, valamint jó védekezéssel itthon tudták tartani a pontokat, s három forduló után továbbra is hibátlan teljesítménnyel állnak a tabella második helyén.

Al-Sheraji három meccsen tizenhat gólt szerzett! (Kép. DO-archív)

A DPASE U17-es együttese Dunaharasztiba látogatott, a harmadosztályú bajnokság harmadik fordulójában, s ahogy az várható volt, ezúttal is könnyedén szerezte meg a győzelmet. A dunaújvárosiak már az első félidő után öt góllal vezettek, s a másodikban is szereztek még hármat, így 8-0-s sikert arattak, s úgy állnak a bajnoki tabella élén, hogy három meccs alatt 47 gólt lőttek, s cserébe egyet sem kaptak. Az U19-esek számára sem okozott a három pont megszerzése, hiszen az első félidőben kettő, a fordulás után újabb három találattal szomorították a Dunaharaszti együttesét, s 5-0-s sikerüknek hála, ők is az élről várhatják a következő forduló mérkőzéseit.

Eredmények, gólszerzőink

U14
DPASE – Viadukt SE Biatorbágy 1-4 (1-1)
Gólszerzőnk: Katona Martin

U15
DPASE – Viadukt SE Biatorbágy 1-0 (1-0)
Gólszerzőnk: Szabó Richárd Gábor

U17
Dunaharaszti MTK – DPASE 0-8 (0-5)
Gólszerzőink: Al-Sheraji Rauf Mohamed 5, Kovács Barnabás 2, Farkas Béla 1.

U19
Dunaharaszti MTK – DPASE 0-5 (0-2)
Gólszerzőink: Máthé Dávid 2, Tapiska Géza 2, Horváth Kevin 1

A rovat további hírei: Sport

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  2. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

  3. Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

  4. Ünnepi akciókkal készül a könyvtár!

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Embedded thumbnail for DSTV: emlékek az óvodákból

DSTV: emlékek az óvodákból

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő