Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Sajtótájékoztatót tartott a Párbeszéd

Közélet
Szabó Zsolt
Párbeszéd
sajtótájékoztató
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2018. szep. 08., 08:02

„Iskolakezdés!?” címmel tartott sajtótájékoztatót a Dózsa iskola előtt Szabó Zsolt a Párbeszéd önkormányzati képviselője pénteken.

Mint mondta, több szülői megkeresés is befutott hozzá azzal kapcsolatban, hogy a városi tanévkezdés több helyen is áldatlan körülmények között ment végbe. A szeptember eleji viharok után elmondása szerint több iskolában a gyerekeknek a beázások miatt vizes vödrök között ülve kellett megkezdeniük a tanévet. Véleménye szerint a Dózsa iskola is ilyen példa, ahol nem készültek el időben a felújításokkal, így a tanulóknak nagy zajban kell a tanórákat hallgatniuk. Elmondta továbbá azt is, hogy a diákok és a pedagógusok is túlterheltek, így szerinte nem lehet normális oktatási tevékenységet folytatni, mely kihat a diákok motiváltságára és ezáltal a város jövőjére is. Felszólította a polgármestert, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a városi diákok normális körülmények között tanulhassanak, minőségi oktatás keretében. Továbbá ezúton tette fel kérdést a polgármesternek, hogy miért nem tesz azért, hogy a városi iskolák visszakerüljenek a város fenntartásába és így közvetlen ráhatása legyen a városvezetésnek az intézmények kezelésére a mostani szerinte elégtelen működtetés helyett.

A rovat további hírei: Közélet

Vöröskereszt: veszélyhelyzetben is várják a véradókat!

Vöröskereszt: veszélyhelyzetben is várják a véradókat!

2020. már. 16.

Módosította a havi véradási tervet, a külső helyszíneken történő alkalmak helyett a Vérellátóban várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros Területi Szervezete. Menetrend a hajtás után!

Szívességfal Dunaújváros és környéke: zászlóbontás

Szívességfal Dunaújváros és környéke: zászlóbontás

2020. már. 16.

Újabb remek közösségi kezdeményezésről számolhatok be, drága böngészők és aranyos, mindenki, a Szívességfal Dunaújváros és környéke csoport tegnap bontott zászlót a nagy közösségi portálon, és közvetíteni kíván azok között, akik segítségre szorulnak  és azok között, akik tudnak, akarnak segíteni. Csatlakozzatok!

Több városi rendezvény is elmarad

Több városi rendezvény is elmarad

2020. már. 16.

Szerdától megszűnik az első ajtós felszállás, több városi rendezvény is elmarad, derült ki az önkormányzat ma délutáni közleményéből.

Lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt

Lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt

2020. már. 16.

A koronavírus-járvány miatt lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak, így a jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtt.

Március 15. – rendhagyó megemlékezésekkel

Március 15. – rendhagyó megemlékezésekkel

2020. már. 15.

A városvezetés pénteken helyzete el a tisztelet és megemlékezés koszorúját a forradalmi emlékműnél, Stermeczki András evangélikus lelkész ünnepi beszédét pedig betűhíven közli a DO.

Koronavírus: döntött a polgármester, keddtől bezárnak az óvodák!

Koronavírus: döntött a polgármester, keddtől bezárnak az óvodák!

2020. már. 15.

A Zengő-Bongó Bölcsődén, valamint a Bóbita és az Aprók Háza Óvodán kívül minden dunaújvárosi bölcsőde és óvoda zárva tart március 17-étől, áll a friss önkormányzati összegzésben. Részletes tudnivalók a hajtás után!

Meghalt az első magyar koronavírusos beteg! (FRISSÍTVE!)

Meghalt az első magyar koronavírusos beteg! (FRISSÍTVE!)

2020. már. 15.

Koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-Pesti Centrumkórházba a járvány első magyar áldozatát, egy 75 éves férfit. Eközben a koronavírus fertőzés elleni küzdelemre fókuszál az egészségügy; az EMMI közleménye fontos lépéseket összegez az egészségügyi alapellátás terén. Mutatom.(FRISSÍTVE!)

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő