Ahogy tavaly, úgy idén is sok szeretettel várnak minden érdeklődőt az "Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!" elnevezésű dunaújvárosi rendezvénysorozatra. A Szent Mihály-napi programokat ezúttal szeptember 29-én és 30-án rendezik meg a Városháza téren, s a rendezvény "étlapján" különböző kulturális fogások mellett ezúttal is szerpel a "Fut a Város" sportprogram, melyre természetesen idén is várnak minden érdeklődőt a szervezők.
Programkavalkád, irány a főtér!
A rovat további hírei: Közélet
Országos önkéntes program
A Magyar Vöröskereszt 2018 januárjában új országos programot indít, melynek célja a fiatal felnőttek megismertetése az önkéntességgel és olyan komplex képzések és szolgáltatások nyújtása melyek révén a célcsoport munkaerő-piaci és foglalkoztatási helyzete javítható.
Mondd meg, mit iszol, megmondom ki vagy
Harminc évvel ezelőtt, 1984 februárjában nyitott ki városunk egyik ikonikus vendéglátóegysége, a Legvidámabb Barakk. Akkoriban még ritkaságszámba ment, így kuriózum volt, hogy hamburgert, hotdogot, waffelt falatozhattak itt a betérő vendégek a sült hurka és kolbász mellett.
D+ Híradó - Mini bajnokság, búcsú
Kétnapos darts verseny kétszáz nevezővel, mini bajnokság, búcsú a színpadtól - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
"Nekünk Magyarország az első"
Nekünk Magyarország az első - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap elmondott 20. évértékelőjében, amelyet Budapesten, a Várkert Bazárban tartott a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében.
Hétfőn kezdődik az aláírásgyűjtés
Hétfőtől kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése.
D+ Híradó - Alsós farsang, darts
Alsós farsang a Gárdonyiban, darts verseny az egyetemen, időjárás - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Pályázat energetikai fejlesztésre
Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket - tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t.

