Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Életre kelt hősök

Vass Ádám - 2018. október 27. 17:14

A holnap helye című kiállításhoz kapcsolódóan kreatív foglalkozást szerveztek gyerekek számára a Kortárs Művészeti Intézetben szombaton délelőtt.

Néhány hete látogatható a Kortárs Művészeti Intézet aktuális kiállítása, A holnap helye. A két alkotó, Csákány István és Robert Olawuyi szombaton délelőtt a helyszínen várta az érdeklődőket, ezúttal azonban nem elsősorban egy tárlatvezetésre, hanem egy gyerekeknek szóló workshoppal.

A kreatív foglalkozáson a kicsik saját kezűleg alkothattak mesehősöket, kitalált alakokat, vagy más formákat, ezeket a szereplőket pedig Csobánczi Patricia és Várnai Gyula vezetésével ki is vetíthették a falra, mozgásba hozva a kézműves foglalkozás által életre keltett figurákat. Várnai Gyula pedig mesét is költött hozzá, így minden résztvevő kis alkotása megkapta saját egyedi történetét.

A rovat további hírei: Kultúra

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

2025. jún. 08.

A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.

DSTV: színes múzeumi kavalkád

DSTV: színes múzeumi kavalkád

2025. jún. 08.

Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.

Közös énekszóval az összetartozás napján

Közös énekszóval az összetartozás napján

2025. jún. 07.

Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva. 

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

2025. jún. 06.

Érdekes program várt  a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

2025. jún. 05.

Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
 

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

2025. jún. 05.

Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya

2025. jún. 04.

Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.