Európában itthon a legolcsóbb a gáz
A fogyasztók számára Európában Magyarországon a legolcsóbb a gáz - közölte Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Hozzátette: a villamos energia Európában a negyedik legolcsóbb, míg uniós szinten a harmadik legolcsóbb Magyarországon a fogyasztók számára. A szóvivőt annak kapcsán kérdezték, hogy a legfrissebb adatok szerint jelentősen, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkentek a magyarországi fogyasztók közüzemi tartozásai.
Scherer Zsolt kiemelte, hogy a kikapcsoltak száma is csökkent, és a tartozások körülbelül egyharmada is 30 napon belüli. A szóvivő szerint ennek fő oka a rezsicsökkentés, de szerepet játszottak a javuló életkörülmények is. Azt is elmondta, hogy változott a fogyasztók hozzáállása: ha az emberek ki tudják fizetni a rezsit, ki is fizetik.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.
Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég
2025. jún. 05.
Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.