Fókuszban az atomerőművek
Kétnapos szakmai konferenciát tartottak a Dunaújvárosi Egyetemen. A hatodik alkalommal megrendezett Karbantartási Konferencián ezúttal az atomerőművi karbantartása állt a középpontban.
Folytatva 2008-as kezdeményezést, immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Karbantartó Konferencia a Dunaújvárosi Egyetemen. A kétnapos, szakmai előadásokkal tarkított fórumot a DUE és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt és az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. közösen rendezi. Céljuk, hogy a termelés hatékonyságát, biztonságát alapvetően meghatározó szakmát, a karbantartást, javítást, üzemfenntartást gyakorló vezetők és szakemberek megismerjék a legújabb innovációkat, kutatásokat. Emellett hozzájárulnak a legújabb kutatási irányzatok, szakmai gyakorlati tapasztalatok és módszerek elterjesztéséhez, a magyar karbantartási tudás fejlesztéséhez. A csütörtök reggel kezdődő előadásokat a konferencia elnökének, Dr. Szántó Jenőnek a köszöntője nyitotta, majd Dr. Kadocsa László, a Dunaújvárosi Egyetem Tudományos Tanácsának elnöke mondott beszédet. A szakmai előadások sorát Dr. Palotás Béla kezdte, majd sorban jöttek a meghívott előadók, akik többek közt a rezgésdiagnosztikáról, hegesztésről, modellező programokról, vagy éppen a kárelhárításról beszéltek a hallgatóságnak.
A péntek délig tartó konferencia záróbeszédét dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos tartotta. Örömét fejezte ki, hogy Dunaújváros és Paks egyre szorosabbá fűzi kapcsolatát, amire ez a konferencia is jó példa, hiszen sok nívós előadót sikerült megnyerni erre a két napra. Mint mondta, miniszteri biztosként kiemelt feladata többek közt a Dunaújvárosi Egyetem képzéseinek összehangolása az atomerőmű bővítése kapcsán és az oktatás, valamint az ipar fejlesztésén keresztül egy modern iparvárossá tenni Dunaújvárost. A konferencián megszólalók és az általuk tolmácsolt gondolatok pedig segítenek ezt létrehozni, hiszen általuk olyan szakembereket képezhetünk, akikre számítani lehet majd az elkövetkezendő időkben.
A rovat további hírei: Oktatás
Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként
2023. jún. 28.
A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Mastercard támogatásával már a harmadik tanévet fejezte be remek eredménnyel a dunaújvárosi intézmény. Élménytanórák, összegzés.
DSTV: tanévzáró a Móriczban
2023. jún. 27.
Eredményes időszakhoz méltó ünnepségről tudósít a DSTV összegzése. Több okból is különleges volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola idei tanévzárója – ezeket is felelevenítette Horváthé Ottinger Hajnalka igazgató. Hangkép.
DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban
2023. jún. 01.
Folytatódott az évzáró kiállítások sorozata az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény galériájában ezúttal a felsős rajz tagozatosok év közben készült alkotásait mutatják be. Hangkép.
DSTV: túl az érettségi első körén
2023. máj. 13.
Az írásbeli vizsgák izgalmáról is szó esik a DSTV stábjának a Rudas középiskolában készült összeállításában. Mint országszerte mindenütt, úgy városunkban is végzős diákok százai vágtak neki a héten az érettségi vizsgák hosszú és izgalmas útjának. Hangkép.
Rudas: szép eredmények a szakmai versenyeken
2023. máj. 05.
Siker az innovációs pályázaton, jeles mutatók az ágazati és az országos szakmai tanulmányi versenyeken – több remek eredményre lehetnek büszkék a Rudas középiskola diákjai. Hírcsokor.
Rosti iskola: a nagy találkozás
2023. máj. 03.
Sok ember régi vágya teljesült, amikor a közelmúltban sikerült tető alá hozni a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola egykori és jelenlegi tanárainak, dolgozóinak találkozóját. Olyan szépen sikerült, hogy biztosan folytatják!
DSTV: ifjú matematikusok a Vasváriban
2023. ápr. 27.
Tankerületi szintű erőpróbának adott otthont a napokban a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A város és a térség kilenc intézményének legjobbjai versengtek – összesen közel hatvan felső tagozatos diák vállalta a megméretést. Hangkép.