Még több véradóra van szükség
November 27. a Véradók Napja Magyarországon, amelyet 1988 óta ünneplünk. Ezért novemberben az Országos Vérellátó Szolgálat kampányt indít annak érdekében, hogy minél többen váljanak véradóvá. Véradásra hívják azokat a segíteni kész fiatalokat és idősebbeket, akik most kívánják megtenni az első lépést, hogy önkéntes véradásukkal segítsenek beteg embertársaikon ‒ közölte a szervezet.
A közlemény szerint a vér és vérkészítmények transzfúziója minden évben több ezer életet ment meg Magyarországon. Az Országos Vérellátó Szolgálat kiemelt célja, hogy minél többen véradóvá váljanak, hiszen a vér csak véradással pótolható, szükség van egymás segítségére.
Az Országos Vérellátó Szolgálat novemberben kampányt indít annak érdekében, hogy minél többen éljenek a segítségnyújtás e formájával, minél többen váljanak véradóvá. Azok között a véradók között, akik novemberben első alkalommal nyújtják segítő karjukat véradásra, három darab, két éjszakás tartózkodásra szóló wellness-csomagot sorsolnak ki.
Első véradásra jelentkezhet mindenki, aki betöltötte 18. életévét, de még nincs 60 éves, egészségesnek érzi magát és testsúlya eléri az 50 kg-ot. A véradással kapcsolatos további információk elérhetők az OVSZ internetes oldalán.
A véradó helyszínekről a http://www.ovsz.hu/ver/veradasok és a http://veradas.hu/adjvert/veradasok oldalakon tájékozódhat.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
Vizsgáljuk felül a lakásbiztosításunkat!
2025. jún. 23.
Amikor elérkezik a lakásbiztosításunk évfordulója, feltétlenül nézzük meg, hogy azokat az igényeket szolgálja-e ki, amelyek most is aktuálisak. Azt is ellenőrizzük, nincs-e alul- vagy felülbiztosítva az ingatlanunk. (X)
DSTV: birtokba vették a játszóteret
2025. jún. 23.
A tanév vége előtt DÖK napot tartottak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, adta hírül a DSTV összeállítása. A gyerekeket meglepetés is várta – elkészült az új játszótérelem, az idei Magda-bál bevételéből bővült a létesítmény. Hangkép.
Végvári Janka lett Magyarország Szépe
2025. jún. 23.
Végvári Janka lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Veress Esztert és Csapó Dorka Katát választotta a szakmai zsűri a verseny vasárnap esti döntőjében.
Együtt főzőcskéztek és emlékeztek, jubileumi évre készülnek a nyugdíjas pedagógusok
2025. jún. 22.
Évtizedes hagyományt folytattak a közelmúltban, ünnepi évadra készülnek, és változatlanul nagyon várják, jó szívvel látják az újonnan csatlakozókat: remek évad után és immár a 30. "tanév" előtt a dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub.
Az illóolajok szerepe a hétköznapokban
2025. jún. 22.
A modern korral együtt járó rohanó életmód sokszor próbára tesz bennünket, ami miatt egyre többen vannak, akik visszavágynak a természeteshez, a lelassult életvitelhez. (X)
A macskák leukózisa nem gyerekjáték
2025. jún. 21.
A hírekben gyakran hallani az éppen aktuálisan terjedő betegségekről, ám vannak olyan típusok, melyek nem minket, hanem a társként kezelt házi kedvenceinket veszélyeztetik. Utóbbiról sokkal kevesebb szó esik, ám ezekről is éppoly fontos beszélni, mint az embereket érintő problémákról. (X)
DSTV: vásár és véradás Újtelepen
2025. jún. 21.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Városvédők Újtelepért Egyesület remek kezdeményezéséről. A közösség szép és nemes hagyományt folytatott, idén immár hatodszorra szervezte meg a Garázsvásár véradással körített sokadalmát. Hangkép.