Négy meccsen két pont

spigott - 2018. október 17. 13:03

A serdülők között két döntetlen, az Erima Bajnokságban két vereség volt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U14-es csapatának mérlege.

Négy mérkőzés is várt a közelmúltban Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U14-es együttesére, mely először Győrben lépett pályára a házigazdák harmadik számú együttes ellen a serdülő bajnokság másodosztályában. Takács Józsefné együttese kissé tartalékosan érkezett a találkozóra, melyen a hazaiak kezdtek jobban, ám a félidő második felében eltűnt a megilletődés a mieink oldalán is, így szebbnél is szebb gólokat szerezve sikerült átvenni a vezetést (10-12). A fordulást követően felváltva vezettek a csapatok, ám egyik sem tudott meglépni a másiktól, így a mérkőzés végül igazságosnak mondható 21-21-es döntetlennek ért véget. A sorozat következő fordulójában a Mohács volt a mieink ellenfele, ám sokáig úgy tűnt, hogy a vendégek elviszik a pontokat a sportcsarnokból. Fiataljaink nem játszottak jól, sem támadásuk, sem védekezésük nem működött, ám a hajrára összeszedték magukat, ledolgozták tetemesnek tűnő hátrányukat, s legalább az egyik pontot sikerült itthon tartaniuk (22-22).

Kép: DO-archív

Az Erima Bajnokságban szintén két találkozó várt a mieinkre, akik Székesfehérváron léptek pályára a Győr és a Kozármisleny ellen. A remélt szoros eredmények azonban most elmaradtak, mert egyik csapat orra alá sem sikerült borsot törnie az akadémistáknak. fásultan, sok hibával játszottak kézilabdázóink, s bár a Győr ellen még voltak szép megoldásaik, a védekezés csak nem akart összeállni, így a zöld-fehérek 29-23-as győzelmet arattak. Mint azt Takács Józsefné edző elárulta, a Kozármislennyel szemben elsősorban súlyban maradtak alul, nem bírták megtartani ellenfelük erősebb játékosait, így ezúttal 20-12-es vereséget szenvedtek, amivel visszacsúsztak a tabella harmadik helyére.

A rovat további hírei: Sport

A harmadosztályért küzd a DFC

A harmadosztályért küzd a DFC

2025. jún. 07.

Mindenképpen szeretne előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás elleni osztályozós párharc első, dunaújvárosi mérkőzésén vasárnap este.

Távozik a DKKA vezetőedzője

Távozik a DKKA vezetőedzője

2025. jún. 07.

Gulyás Péterrel közös megegyezéssel bontott szerződést női kézilabda csapatunk, mely egy friss Bajnokok Ligája-győztes kapussal erősítette meg játékoskeretét a következő szezonra.

Újra örömmel versenyeztek

Újra örömmel versenyeztek

2025. jún. 06.

Egy bronzéremmel és több értékes helyezéssel zárták a 10-es Magyar Bajnokság küzdelmeit a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

Már az ifik Eb-jére készül a DKSE tehetsége

Már az ifik Eb-jére készül a DKSE tehetsége

2025. jún. 06.

Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2025. jún. 06.

Több dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a Szigetváron megrendezett U11-es és U13-as női országos bajnokság küzdelmeit.

DSTV: szépen csillogó ezüstérem

DSTV: szépen csillogó ezüstérem

2025. jún. 05.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében. A finálét követően Schmidt Tamás edző értékelte csapata hétvégi teljesítményét. Hangkép.

Dunaújvárosi éremeső Pulában

Dunaújvárosi éremeső Pulában

2025. jún. 05.

Összesen nyolc dobogós helyezéssel zárták az Arena Open elnevezésű versenyt a DKSE és a Gurics György BDSE fiatal birkózói.