Újabb sikerre készül a DKKA
A Svájcban aratott tizennégy gólos győzelem után is motiváltan készül a Spono Eagles elleni EHF Kupa visszavágóra a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia csapata.
Kiütéses, 35-21-es győzelmet aratott az EHF Kupa második selejtezőkörének első mérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a svájci Spono Eagles otthonában. György László tanítványait az első tíz percben sikerült egy kicsit meglepnie a svájci bajnoknak, ám a folytatásban már egyértelműen a mieink akarata érvényesült, így gyakorlatilag a párharc első meccsén sikerült eldöntenie a továbbjutás kérdését Szekerczés Lucáéknak. A visszavágót ezzel együtt is le kell játszani persze, s bár a szombat délután négy órakor kezdődő dunaújvárosi mérkőzés nem tartogat túl sok izgalmat, mint azt György László vezetőedző elmondta, ez nem jelenti azt, hogy együttesünk ne készülne maximális erőbedobással az összecsapásra.
- Ahogy azt a párharc előtt elmondtam, a továbbjutás két mérkőzésen dől el, s bár az előző héten sikerült egy nagyobb arányú győzelmet aratnunk, nem fogjuk elbízni magunkat, s nem a svájci meccs számszerű eredményéből indulunk ki. Magunkkal kell foglalkoznunk, a támadásaink és a védekezésünk minőségével, fontos számunkra a győzelem ezen a mérkőzésen is, szeretnénk kettős sikerrel továbbjutni a következő fordulóba. Ennek szellemében készültünk a szombati meccsre, a hét elején fizikai munkát végeztünk, majd a frissítünk, pihenünk és koncentrálunk az előttünk álló mérkőzésre. Remélhetőleg az ellenfél nem tud már komolyabb meglepetést okozni, de igyekszünk felkészülni mindenre, a védekezésükre és a támadásaikra, ugyanakkor a mi fő feladatunk az, hogy a védekezésünket még szilárdabbá tegyük, s hogy a Svájcban elkövetett hibáinkat ki tudjuk javítani a szombati visszavágóra, s még pontosabban és hatékonyabban tudjunk támadni, mint tettük azt egy hete. Régóta sérült játékosainkon kívül nincs újabb hiányzónk, így az előző héten látott csapattal, pár fiatallal kiegészülve várjuk a szombat délután négy órakor kezdődő találkozót.
Képek: DO-archív
Szintén győzelemre készül Szalai Babett, együttesünk csapatkapitánya, aki az első meccsen elért fölényes győzelem ellenére sem várja elbizakodottan a visszavágót.
- Nem mondanám, hogy tökéletes meccset játszottunk Svájcban, úgy gondolom, hogy a helyzetek, ziccerek kihasználásán tudunk még javítani, s bízom benne, hogy ebben jobbak is leszünk itthon. Úgy készülünk, mint minden egyes mérkőzésre, edzésekkel, videózással, taktikával, kaptunk egy kis plusz pihenőt is csütörtökön délelőtt. Előfordult már nálam is, más csapatoknál is, hogy az első meccsen elért nagyobb arányú győzelem után csökkent a koncentráció, mi ezt most nem tehetjük meg, ugyanolyan feszesen fogunk odaállni, ahogy a az előző heti mérkőzésre. A célunk természetesen a győzelem és a továbbjutás, amiért mindent el is fogunk követni szombaton.
A rovat további hírei: Sport
Fiatalos lendülettel
2025. jún. 13.
Kuminka Zsombor újabb szezont kezdhet meg Dunaújvárosban, míg Balázs Olivér a KHL Sisak csapatának mezét cseréli az Acélbikák szerelésére.
DSTV: jégen az ovisok
2025. jún. 12.
A Radari Sporttelepen található Angels Skills Hockey Centerben tartott óvodás foglalkozásokat az Angels NJSE, mely a Szent Pantaleimon Óvoda növendékeit látta vendégül a tavaly decemberben átadott intézményben. Hangkép.
A Magyar Kupáért küzdöttek a kajak-kenusok
2025. jún. 12.
Tizenhét dobogós helyezéssel zárták a regionális kupák Fadd-Domboriban megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal kajak-kenusai a mögöttünk hagyott hétvégén.
Szalai Petra visszatért a DKKA-hoz
2025. jún. 11.
A húsz esztendős balkezes átlövő a Szent István SE együttesétől érkezik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatához.
DSTV: tornászok köszöntése
2025. jún. 11.
A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban. A dunaújvárosi sportolók ismét remekül szerepeltek a viadalon. Hangkép.
Fehérorosz bekket igazolt a DAB
2025. jún. 11.
A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj
2025. jún. 10.
Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.