Elkezdődött a nyugdíjprémiumok folyósítása
Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Novák Katalin hozzátette: a nyugdíjprémiumok postai kézbesítése - együtt a havi ellátással - csütörtöktől kezdődik és folyamatos lesz a hónap végéig. Az államtitkár kiemelte, a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően az idei év a második, amikor nyugdíjprémiumot tud fizetni a kormány, és a mostani összeg magasabb, mint a tavaly kifizetett.
Novák Katalin elmondta, mindenki, aki nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kap, részesül az átlagosan 18 ezer forintos nyugdíjprémiumban, így huszonöt jogcímen 2,5 millió ember részesül benne. Kitért arra is, hogy a nyugdíjak értéke folyamatosan nő. 2010-hez képest nominálértéken 29 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, de a vásárlóértéket figyelembe véve is 10 százalék feletti a növekedés - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Novák Katalin jelezte, a tavalyi nyugdíjprémium-kifizetéseknél semmilyen fennakadás nem volt.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Újra jelentős segítség a nyugdíjasoknak
2025. ápr. 02.
Húsvét alkalmából Dunaújváros szépkorúi ismét számíthatnak a rezsitámogatásra. A megemelt nyolc- és tízezer forintos összegeket a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a távhő- és vízszámlákban írják jóvá. Összegzésünkben Pintér Tamás polgármester gondolatai mellett a kezdeményezéshez kapcsolódó tudnivalókról is olvashatnak.
Közeleg az év első lomtalanításának ideje!
2025. ápr. 01.
Mint arról már korábban beszámoltunk, ebben az évben is folytatja az önkormányzat a városrészenként meghirdetett lomtalanítási sorozatot. Az első Újtelepen lesz, most szombaton!
Gyászol a Bartók Kamaraszínház, elhunyt Török Imre
2025. már. 31.
Évtizedeken át volt a színház fontos háttérembere, tíz éven át az intézmény műszaki igazgatójaként dolgozott Török Imre – vasárnap távozott az élők sorából, nyugodjon békében! Búcsúszavak.
Vért adni menő – ments meg három életet!
2025. már. 30.
Visszatértek a középiskolás alkalmak márciusban, komoly tervek formálódnak a következő hónapra is: színes és változatos az alkalmak listája, válogathatnak az önkéntesek a véradások terepén. Íme, az összes fontos tudnivaló!
Mindig él a remény, de mindig hamvába hull, mint az idő: megint állítunk az órákon
2025. már. 29.
Mindösszesen annyi pozitívuma lesz a holnaptól érvényes nyári időszámításnak, hogy tovább marad világos. Amúgy szívóág, értelmetlen, összezavar, és persze elhussan egy teljes óra a Zéletből.
Még igényelhető a tavaszi szünetre az ingyenes étkeztetés
2025. már. 28.
Dunaújváros önkormányzata idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, vagy törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a hátrányos vagy a halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolás kiskorú gyermekek részére a tavaszi szünet időtartamára.
A város ereje az odafigyelésben rejlik
2025. már. 27.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány az év minden szakában várja a felajánlásokat a menstruációs szegénység visszaszorítására. A nemes kezdeményezést Szabó Zsolt alpolgármester is méltatta és támogatta.