Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Faültetés a Béke városrészben

Közélet
Dunaújváros
DVG Zrt.
faültetés
Hingyi László
Sztankovics László

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. nov. 29., 13:08

Újabb fákat ültettek a Béke városrészben, az akció igazi közösségi összefogással valósult meg a körzet képviselői, iskolások, és a DVG Zrt. szakemberei által.

Sztankovics László, a 8-as számú választókörzet képviselője elmondta, minden évben ültetnek fákat a Béke városrészben. A városrész szépítésében, tervezett fejlesztéseiben rendszeresen egyeztet, Hingyi László képviselőtársával, mivel ezen a részen érnek össze a választókerületeik, így együtt, összehangoltan végzik a munkálatokat. A mostani faültetés során is jelen volt mindkét képviselő, valamint a Pannon Oktatási Központ fiataljai is, ugyanis az intézményben partnerre találtak a környezetszépítő akciók megvalósításában.

Mint azt Borgulya Zoltán, a Pannon iskola igazgatója elmondta, alapvető céljuk, hogy a várost, a városrészt, a közvetlen környezetüket szebbé, komfortosabbá tegyék a város vezetőivel együttesen. A gyermekeiket is a környezet védelmére nevelik, így örömmel csatlakoztak a mostani akcióhoz is. Csütörtökön délelőtt tíz facsemetét, juharokat, japán cseresznyéket ültettek el a kilencedik évfolyamos közösségi szolgálatos diákokkal a Március 15. téren, valamint az Erdő soron, a kollégium környékén. Előbbinél olyan pontokra telepítették a fákat, amelyhez később padokat is kihelyeznek, hogy ligetessé váljon a területet. A szakszerű faültetésben a DVG Zrt. munkatársai segítették a csapatot.

2. Galéria
faültetés
Béke városrész
Dunaújváros
Sztankovics László
Hingyi László

facebook megosztás

Újabb fákat ültettek a Béke városrészben, az akció igazi közösségi összefogással valósult meg a körzet képviselői, iskolások, és a DVG Zrt. szakemberei segítségével.

Sándor Judit
Fákat ültettek a Békében - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. nov. 30.

A rovat további hírei: Közélet

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

2025. dec. 01.

Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

2025. dec. 01.

Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.

Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!

Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!

2025. nov. 30.

Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

2025. nov. 29.

Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

2025. nov. 28.

Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

2025. nov. 28.

Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.

DSTV: sikeres gyűjtőakció

DSTV: sikeres gyűjtőakció

2025. nov. 28.

Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő