Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Feleslegesen aggódik a Párbeszéd?

Közélet
Szabó Zsolt
Párbeszéd Magyarországért
sajtótájékoztató
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2018. nov. 20., 12:33

„Tiszta közélet, rendes ház” címmel tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, a Párbeszéd helyi önkormányzati képviselője a Római körúti kisposta előtt hétfőn.

Mint mondta, már hetek óta aláírásokat gyűjtenek az európai ügyészségért. Országosan eddig 270 ezer aláírást szereztek meg, ebből Dunaújvárosban ezret. Szabó Zsolt szerint a város vezetésének el kell számolni a lakosság adóforintjaival és ő, mint mondta mindent megtett eddig is és megtesz mindent ezután is ennek előmozdításáért. Kijelentette, hogy újra beadja majd a közgyűlésen egyéni képviselői indítványát, melyben azt szorgalmazza, hogy a város vezetése tegye elérhetővé a lakosság számára a Modern Város Program keretében érkezett és elköltött pénzeket, számlákkal alátámasztva.

A témához kapcsolódóan idéznénk a DO egy korábbi cikkét:

Több száz önkormányzat közül az első helyen végzett városunk önkormányzata az Üvegfalú Programban. Dr Sürü Renáta, városunk jegyzője elmondta, a felmérés a korrupcióellenességet szolgálja, azt, hogy az önkormányzatok működésében, gazdálkodásában minél nagyobb teret adjanak a nyilvánosságnak.

-Jogszabályok határozzák meg azt, hogy mit és hogyan kell közzé tenni, akár hirdetményeket, akár az interneten, az önkormányzati honlapon keresztül. Az Állami Számvevőszék immár hatodik alkalommal végzi ezt a felmérést egy úgynevezett integritási kérdőívvel, amelyet a hivatali osztályok töltenek ki, és a belső kontrollfelelős gyűjti össze. Ezt küldjük be a számvevőszékhez – tájékoztatta lapunkat a jegyző.

 

A rovat további hírei: Közélet

Deutsch: Soros embere bevándorláspárti polgármesterekkel telepíttetné be a migránsokat

Deutsch: Soros embere bevándorláspárti polgármesterekkel telepíttetné be a migránsokat

2019. okt. 04.

Bevándorláspárti polgármesterekkel akarja végrehajtatni a migránsok betelepítését Frans Timmermans, a bevándorláspárti baloldali erők vezetője, aki Magyarországon is ezt tervezi - mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A hazáért hullajtott vér soha nem lehet hiábavaló

A hazáért hullajtott vér soha nem lehet hiábavaló

2019. okt. 04.

A Bánki Donát iskola diákjainak műsorával emlékezett meg Dunaújváros önkormányzata a Nemzeti Gyásznapról ma a ’48-as Emlékműnél. Beszédet mondott Cserna Gábor polgármester.

Csúcsra jár a babaváró hitel

Csúcsra jár a babaváró hitel

2019. okt. 04.

A jegybank friss statisztikái szerint minden eddiginél nagyobb volt a babaváró hitel népszerűsége augusztusban. Szakértők úgy látják, az ősz még erősebb lehet a lakossági hitelezés terén - írja a Magyar Nemzet.

D+ Híradó: közgyűlés, parkosítás

D+ Híradó: közgyűlés, parkosítás

2019. okt. 03.

Kilenc napirendi pont a rendkívüli közgyűlésen, megszépült a park, járdafelújítások a hetes választókörzetben - egy csokorban a nap legfontosabb eseményei a D+TV híradójában.

Követve a lakossági igényeket

Követve a lakossági igényeket

2019. okt. 03.

Kulcs települését érintő fejlesztésekről számolt be dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Jobb Gyula polgármester.

Újabb százmilliós felújítás

Újabb százmilliós felújítás

2019. okt. 03.

Az aszfalt felmarásával megkezdődtek a 6219-es út régi városhoz bekötő szakaszának felújítási munkálatai.

Saját elnökségük csapta be a jobbikosokat

Saját elnökségük csapta be a jobbikosokat

2019. okt. 03.

A „DK-val és MSZP-vel [...] önkormányzati szinten sem tartjuk [...] elképzelhetőnek” az együttműködést — olvasható abban a lapunkhoz eljuttatott levélben, amellyel Szabó Gábor pártigazgató igyekezett megnyugtatni a Jobbik tagságát, mikor Volner János figyelmeztetése nyomán híre ment: az elnökség támogatná egy ellenzéki szivárványkoalíció összetákolását. Volnert nem sokkal később kizárták. Az összefogás létrejött.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő