Gurics Györgyre emlékeztek a birkózók

Szárszó Lajos - 2018. november 25. 18:45

A mezőfalvi Petőfi Sándor Iskola adott otthont a Gurics György Emléknapnak, melyen a birkózás mellett számos érdekes programmal várták az érdeklődőket.

Az 1929. január 27-én Dunapentelén született Gurics György neve fogalom a magyar birkózás történelmében, akiről csakis tisztelettel, teljesítményéhez méltón szabad megemlékezni. Három olimpián szerepelt, 1952-ben Helsinkiben bronzérmet nyert, 1956-bann Melbourne-ben kötöttfogásban ötödik lett, majd 1960-ban Rómában mindkét fogásnemben indult. 1961-ben Jokohamában kötöttfogásban lett a félnehézsúly világbajnoka. Két vb-ezüstöt és egy bronzot nyert, 1964-ben szabadfogásban hatodik lett. A kötöttfogásban kilenc, a szabadfogásban hét hazai bajnoki címet szerzett, eközben ötször volt bajnokcsapat tagja. 1960-ban lett a Magyar Birkózó Válogatott edzője, majd 1964-től 1978 végéig a vezetőedzője. Élete egyik meghatározó állomása a jokohamai világbajnokság volt 1961-ben, ahová már edzőként utazott el. Ekkor azonban rábeszélték, hogy induljon el a félnehézsúlyban. Elindult, és aranyat nyert. A válogatott élén állva a versenyzői öt olimpiai, tíz világ- és tizenegy Európa-bajnoki címet szereztek, ezáltal lett a magyar sport egyik legeredményesebb mestere. Nem véletlen, hogy a Dunaferr SE birkózó szakosztálya róla nevezte el a dunaújvárosi birkózó centrumot.

Fotó: DO-archív

A mai napon rá emlékeztek szeretett sportágával. Mátyás Gábor szakosztályelnök megnyitóbeszéde után a birkózó palánták és hozzátartozóik megnézhettek egy róla készült kisfilmet, melyet a birkózó szakosztály volt elnöke, Mezei István készített, aki hosszú évek óta dokumentálja a szakosztály tevékenységét. Az emléknap folytatásában bemutatkozott több olyan sportág, mely a gyermekek és a kilátogató felnőttek számára számos újdonságot tartogatott. Így az Albatit SE Fit-Kid csapata, akik a torna, az aerobik, a ritmikus gimnasztika, a fitness és a táncművészet összekovácsolásából létrejött sportágat népszerűsítették. Felléptek a lepsényi Tótágas Tornárium mozgásstúdió légtornászai, akik műsorát hatalmas vastaps jutalmazta, valamint a Fehéri Tamás által vezetett Fanatic Force” Küzdősport Egyesület. A szervezők több hasznos előadással színesítették a programot. A legnagyobb tapsot Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó kapta, aki előadásában arra fektette a hangsúlyt, hogy a gyermekek körében népszerűsítse a sportágat. Dr. Harsányi Emese bőrgyógyász és Lakos Angéla tehetségprogramjának előadásai között bemutatkoztak a Gurics György BDSE és a Dunaferr SE birkózói, valamint megtisztelték az emléknapot a Dunaferr SE torna szakosztályának sportolói is. A programot színesítette a mezőfalvi általános iskolásokból álló néptánccsoport műsora, majd az emléknapot a helyi erőkből álló Sparing SE ökölvívó csapat bemutatója zárta.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

2025. júl. 17.

Ismét sikeres szezont tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Egészen elképesztő az a játékos és csapatmennyiség, amely a szövetség kötelében sportolhat – volt kiket, és volt mit ünnepelni a szezonzáró ünnepségükön. Hangkép.

Elkészült a labdarúgók sorsolása

Elkészült a labdarúgók sorsolása

2025. júl. 17.

A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.

Strandon is eredményesek

Strandon is eredményesek

2025. júl. 16.

Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: tábor a háló két oldalán

DSTV: tábor a háló két oldalán

2025. júl. 16.

A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. júl. 16.

Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

Biztos győzelemmel zárták a csoportkört

2025. júl. 15.

A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!

Sikeres edzőtábor Tatán

Sikeres edzőtábor Tatán

2025. júl. 15.

A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.