Győzelemmel búcsúzott a Kohász

spigott - 2018. november 18. 13:46

Az elvárt összejött, a bravúr azonban nem, mert hiába aratott 23-22-es győzelmet Spanyolországban a DKKA női kézilabda csapata, a Super Amara Bera Bera jutott tovább az EHF Kupa csoportkörébe.

Az egy héttel ezelőtt elszenvedett nyolcgólos hazai vereség után ma déli tizenkét órától a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera otthonában lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata az EHF Kupa harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A mieink helyzete finoman szólva sem volt egyszerű, hiszen a Siófok elleni MK-meccs hajrájában megsérült Klujber Katrin nem tarthatott a csapattal Spanyolországba, ám György László vezetőedző ezzel is bízott abban, hogy sikerül legyőzniük ellenfelüket a párharc második találkozóján.
A kezdésre nem is lehetett komolyabb panasz, már ami a védekezést illeti, mert keményen, az ütközéseket felvállalva igyekezett megóvni kapuját a góltól a Kohász, mely Szekerczés büntetőjével meg is szerezte a vezetést. A folytatásban azonban egymás után három technikai hibát is elkövettek a mieink, s ezt két gyors góllal büntette a Bera Bera (2-1). A mieink hosszabb gólcsendjét Szekerczés törte meg a 9. percben, majd Tomasevics védései után Sirián tudott duplázni rövid időn belül, így a 14. percben már kettővel állt jobban ellenfelénél együttesünk (2-4).

Ezúttal jól működött a Kohász védekezése!

A rendkívül erőszakosan védekező spanyolok mellett nem volt könnyű helyzetbe kerülni, ráadásul a hazaiak egyre többször találták meg a rést a dunaújvárosi falon is, így a 20. perchez érve ismét egált mutatott az eredményjelző (6-6). Tovább nehezítette a mieink helyzetét, hogy sorozatban három kiállítás miatt kellett előbb szimpla, majd kettős hátrányban játszani, így a vendéglátók sajnos a vezetést is átvették, s ugyan Szekerczést továbbra sem tudta tartani a spanyol bajnok, az utolsó másodpercekben kihagyott dunaújvárosi ziccer miatt az ellenfél vonulhatott 11-10-es előnnyel a szünetre.

A térfélcserét követően sajnos a spanyolok voltak valamivel élesebbek, két elrontott Kohász-támadást is megbüntettek, s pillanatok alatt megléptek három góllal a mieinktől (13-10). György László tanítványai azonban nem omlottak össze, Kazai és Grosch remek találataival felzárkóztak, majd Kazai újabb találatával a 39. percben utol is érték vetélytársukat (14-14). Innen ugyan még kétszer visszaszerezte az előnyt a házigazda, ám 16-14 után Sirián, Grosch és Szalai vette be a hazai kaput válasz nélkül, így a 43. percben végre ismét a mieink álltak közelebb a győzelemhez (16-17).

Szekerczés Luca (labdával) nyolc góllal vette ki a részét a győzelemből! (Képek: DO-archív)

Ekkor azonban ismét megtorpant támadásban a Kohász, melyet három góllal használt ki a házigazda, de Szalai és Ferenczy a lehető legjobbkor villant meg, így az utolsó tíz percnek egálból vágtak neki a felek (19-19). György László ekkor küldte pályára a nyolc hónapos kihagyás után visszatérő Monori Orsolyát, ám ezúttal nem ő, hanem a két bombagólt szerző Szekerczés vette hátára a csapatot, így az 57. percben ismét a DKKA került közelebb a sikerhez (20-22). A hét a hat elleni játékban azonban ziccert hibáztak a mieink, s a házigazdák két üres kapus góllal kiegyenlítettek, de Szekerczés nyolcadik góljára már nem volt válaszuk, így a DKKA végül kicsikarta a győzelmet, de az EHF Kupa harmadik selejtezőköréből így is a spanyol bajnok jutott tovább (22-23).

Super Amara Bera Bera – DKKA 22-23 (11-10)

DKKA: Tomasevics – Kazai 3, Ferenczy 2, Cifra, Nick, Szekerczés 8, Grosch 2. Csere: Csapó (kapus), Szalai 3, Sirián 5, Bouti, Dombi, Molnár, Monori. Vezetőedző: György László.

Továbbjutott: a Super Amara Bera Bera, 48–41-es összesítéssel.

A rovat további hírei: Sport

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

2024. nov. 25.

Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.

DSTV: játékkal emlékeztek

DSTV: játékkal emlékeztek

2024. nov. 24.

2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

2024. nov. 22.

Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.