Dunaújváros Hetilap

Kórházi bál a jótékonyság jegyében

Brousil Csaba - 2018. november 17. 11:33

Idén immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Szent Pantaleon Kórház jótékonysági bálját a Dunaújvárosi Egyetemen. A rendezvény fővédnökei ezúttal is dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, dr. Galambos Dénes, miniszterelnöki biztos és Cserna Gábor, polgármester voltak.

A bál házigazdájaként dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgató főorvosa köszöntötte a szép számmal megjelent vendégeket. Elmondta, hogy nagyon nagy lelkesedéssel szervezik ezeket a bálokat, mert év, mint év nemes célt szolgálnak vele. Csakúgy, mint idén is, amikor a bál bevételéből a kórház fül-orr-gégészeti osztályát támogatják majd egy komplett kezelőegység megvásárlásával. Örömének adott hangot, mert mint mondta, visszhangra talált az a kezdeményezésük, hogy közelebb hozzák a gyógyítást az emberekhez és meg tudják szólítani a társadalmat, hogy lehetőségük szerint támogassák az egészségügyet, hiszen bár speciális területe az életünknek, de szerves része is a gyógyítás. Megköszönte a vendégeknek a jelenlétet és támogatást, majd jó szórakozást kívánt.

Az ünnepi megnyitón felszólaltak a fővédnökök is. Dr. Dorkota Lajos elmondta, hogy bár a kórház már nem közvetlenül városi üzemeltetésű intézmény, de a város mégis támogatja az intézményt és örül annak, hogy a társadalmi szerepvállalás keretében ezt helyi vállalkozók és magánemberek is megteszik egy ilyen jótékonysági bál alkalmával. Mint mondta, tudja, hogy a kórházban kemény munka folyik és azt is tudja, hogy az ott dolgozók mindent megtesznek azért, hogy megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtsanak a betegeknek, éppen ezért úgy látja, hogy a Szent Pantaleon Kórház a jövőben is megérdemel minden fajta támogatást.

Dr. Galambos Dénes kiemelte a jótékonysági bál fontosságát, mert mint mondta, az itt befolyt adományokból pluszt adnak hozzá a kórház működéséhez, ami nemcsak a városlakóknak nyújt magas színvonalú ellátást, de a térségnek is, hiszen 130 ezer ember tartozik az intézmény ellátási körzetébe. Mint mondta eddigi munkája során is törekedett arra, hogy a kórház megkapja a lehető legtöbb támogatást és ezt miniszterelnöki biztosként a jövőben is így fogja tenni, mert mint kiemelte, amit eddig ígértek, azt mind megvalósították és ez így lesz a jövőben is.

Cserna Gábor is megerősítette, hogy a város vezetése széles vállal kiáll a kórház mellett és minden eszközzel támogatja az intézményt. Nem lesz ez másképp most sem, mert mint mondta, az önkormányzat a bálon összegyűlt összeget felkerekíti arra a hatmillió forintos összegre, amibe a gégészeti osztálynak szánt kezelőegység kerül.

A beszédek után a Spartan Cheerleading Sportegyesület bemutatója következett, majd a vacsora vette kezdetét. Este kilenc órakor lépett színpadra a Desperado együttes. Tizenegy órakor tartották a tombolasorsolást, melyen értékes nyereményeket vehettek át a szerencsések.

Szent Pantaleon Kórház jótékonysági bál 2018

Szent Pantaleon Kórház jótékonysági bál 2018 - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Akinek szükséges, de nincs tűzifája, igényeljen

2024. okt. 21.

Ahogy a korábbi években, idén is lehet tűzifa támogatást igényelni. Ezt azok a dunaújvárosiak tehetik meg, akik egyrészt fával fűtenek, másfelől pedig rászorulnak. Az igényeket az Útkeresés Segítő Szolgálatnál kell jelezni.

Szabó Zsolt: "Politikusnak lenni állandó tanulási folyamat"

2024. okt. 18.

Szabó Zsolt harminchat éves, és fiatal kora ellenére már jó ideje a közéletben dolgozik. 2010-től önkormányzati képviselő, 2019 óta pedig Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. A június 9-i választáson, a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben elsöprő fölénnyel ismét mandátumot szerzett, így közgyűlés tagja maradt. Interjú.

Megérkezett a Magyar Posta engedélye, hamarosan nyitás!

Megérkezett a Magyar Posta engedélye, hamarosan nyitás!

2024. okt. 18.

A Béke városrészben élőknek már évek óta fejtörést okoz a postahivatal hiánya, és főleg az idősebb korosztály az, aki leginkább elszenvedi ennek hiányát. De már látszik az alagút vége! A kampányidőszakban ígérte meg a "Rajta, Újváros!" Egyesület, hogy lesz a Békében posta. És lesz!

A negyedik távhőszezon kezdődött Pomázi Csaba nélkül

2024. okt. 17.

Immár a negyedik távhőszezon kezdődik  Dunaújvárosban úgy, hogy a DVG Zrt. a távhőszolgáltató, egyben a negyedik szezon Pomázi Csaba nélkül. Mint minden évben, úgy most is jelentős beruházások történtek a távhővezetékeken is és az erőművekben is. A szezonkezdésről Pintér Tamás polgármester tartott sajtótájékoztatót a Verebély úti erőműben.

DSTV: az ingatlanpiac trendjei városunkban

DSTV: az ingatlanpiac trendjei városunkban

2024. okt. 17.

Az elmúlt években országos szinten megugrottak az ingatlanárak, és Dunaújvárosban is ez volt tapasztalható, derül ki a DSTV összegzéséből. Mik befolyásolják az árak változását? Milyen lakásokat keresnek jelenleg településünkön? Válaszol a tanácsadó! Hangkép.

Hamarosan elkészül a szovjet hősi emlékmű a köztemetőben

2024. okt. 16.

Az elmúlt hetekben, hónapokban egymást követték az események a szovjet, majd az egykori szovjet emlékmű helyén. Hamarosan véget ér a kegyhely kialakítása – és így véget ér az áthelyezés.

Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe

2024. okt. 14.

Az elmúlt ciklusban sem volt ritka, hogy kisebb-nagyobb diákcsoportok, óvodások, látogatók nyerhettek betekintést a hivatal működésébe. Barta Endre alpolgármester a Pentelei iskola gimnazistáit fogadta a napokban.