Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Márton napi irodalom

Oktatás
Márton-nap
Móricz iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. nov. 13., 07:52

Két rendezvénnyel indították a hetet a Móricz iskolában. A hétfői napon megemlékeztek a magyar  nyelv napjáról, illetve Márton napi ünnepséget is tartottak.

Tanítás után a hétfői napon a Móricz Zsigmond Általános Iskola is programot szervezett Márton nap alkalmából. Negyed négykor a Szélrózsa Társulat előadásában a Bolondfalu boszorkányai  című előadás kezdődött a tornateremben, majd sötétedéskor, fél öt körül a diákok kivonultak a belső udvarra, ahol a színpadon a 3.a osztály műsorát láthatták Márton legendájáról. Ezt követően meggyújtották a mécseseket és énekszóval kísérve körbe járták az iskola épületét.

Délelőtt viszont egy egészen más fajta rendezvényre került sor az iskolában, hiszen hét éve már, hogy november 13-án a magyar nyelv napját is ünnepeljük. Ez alkalomból délelőtt tízkor Dóka Péter író, műfordító, a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője érkezett a tanulókhoz egy rendhagyó irodalomórára, akinek Dunaújvárosban a Bartók színház Sajtkirály című mesejátéka által vált ismertté a neve. Ezúttal A kék hajú lány című kisregényét olvasó  ötödikesekkel beszélgetett a kortárs irodalomról, olvasásról és az ő sokszínű alkotó munkájáról.

A programok kedden is folytatódnak, amikor az ELTE Finnugor Tanszékének fiatal oktatói és doktoranduszai tartanak rendhagyó magyarórát. Ők már többször jártak nyelvrokon népek közt Oroszországban, és a  Magyarországra érkező nyelvrokonok többsége is megfordul náluk. Előadást és interaktív foglalkozásokat tartanak majd  a felsősöknek.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: mozgalmas és színes Gárdonyi gála

DSTV: mozgalmas és színes Gárdonyi gála

2021. okt. 23.

Gálával ünnepelt a Gárdonyi iskola, derül ki a DSTV összeálíltásából. A tánc tagozatára méltán büszke intézmény ugyan 41 éve bontott zászlót, de a korábbi korlátozások miatt a fennállása 40. jubileumára is emlékezett a Kultik Moziban rendezett eseményen. Hangkép.

Nyílt nap és Halloween-party a Pannonban

Nyílt nap és Halloween-party a Pannonban

2021. okt. 21.

A hagyományostól eltérő módon, de hagyományos programként ismét Nyílt napot szervez a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma október 22-én, pénteken, 15 órakor az intézmény udvarán. (X)

Hankook: legyen ön "Az év digitális oktatója"!

Hankook: legyen ön "Az év digitális oktatója"!

2021. okt. 15.

Új elemmel bővítette népszerű programját, idén pedagógusok pályázatait várja a Hankook Tire november 2-ig. Újra itt a HOPP – katt a részletekért! (X)

Vasvári 70: aszfalton az iskolatörténet (galériával)

Vasvári 70: aszfalton az iskolatörténet (galériával)

2021. okt. 12.

Remek akcióval ért véget a jubileumi Vasvári-hét: az idén 70 éves születésnapját ünneplő intézmény diákjai aszfaltrajzokon emlékeztek és emlékeztettek az évfordulóra.

Országos versenyen aratott diadalt a Móricz

Országos versenyen aratott diadalt a Móricz

2021. okt. 11.

Két rangos elismerést is kivívott az intézmény, ezúttal ráadásul nem az ének-zene frontján: a Móricz udvarára telepített iskolakert lett díjazott egy országos erőpróbán. Gratulálunk a diadalhoz!

Felsőoktatásban tanulsz? Támogat az önkormányzat!

Felsőoktatásban tanulsz? Támogat az önkormányzat!

2021. okt. 10.

Az ösztöndíj-támogatásra november 5-ig adhatják be jelentkezésüket a hallgatók; illetve továbbtanulók; pályázati feltételek és fontos linkek máris itt!

Felvételi előkészítők kezdődnek a Pannonban

Felvételi előkészítők kezdődnek a Pannonban

2021. okt. 08.

Nem elég eldönteni, melyik középiskolában tanuljon tovább a gyermekünk, a felvételire történő felkészülés az egyik alapja a sikeres továbbtanulásnak. Ebben segít a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma, amely várja a jelentkező diákokat a felvételi előkészítőkre – magyarból és matematikából egyaránt. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő