Kiss Balázs, a Dunaferr SE válogatott kenusa későn, de nem túl későn érő személyiség, akinek soha nem hullott csak úgy ölébe a siker. az utóbbi években hihetetlen fejlődésen ment át, amely akár a tokiói olimpiáig is repítheti. Pedig nem kenusnak, hanem tornásznak készült a legelején.
- Családunkban édesapám által hagyománya van a sportolásnak – emlékszik vissza a kezdetekre Kiss Balázs -, így én is hamar belekerültem ebbe a vérkeringésbe. De nem a víz, hanem a torna vonzott először. Ekkor Paprika Jenő volt olimpikon lett életem első edzője. Ezt, bár nagyon szerettem külső okok miatt be kellett fejeznem, így akkor már Vasvárisként másik sportágat kellett keresnem. Így kezdtem el kézilabdázni, de az nem igazán jött be. Ekkor azok az osztálytársaim, akik akkor már kenuztak levittek a csónakházba azzal az érdekességgel, hogy menjek le a Dunára, mert olyan nagy az árvíz, amilyet még nem láttam. Ráértem, lementem, és ott ragadtam. Ekkor kerületem nevelőedzőm, Hubik András kezei közé, aki nagyon megszerettette velem ezt a sportot. Nála kezdődött az én történetem. Mivel választásom nem volt, hogy kajakot, vagy kenut választhatok, hiszen csak a kenu játszott ekkor, így térdeltem be barátaimmal az indián kenuba. Érdekes, de ez nem tetszett igazán, és hivatásszerűen sem gondoltam ekkor a kenuzásra, az pedig, hogy olimpikon szeretnék lenni éveken keresztül fel sem merült. Ekkor még nem voltam olyan elszánt, mint amilyen lehettem volna.
- Későn érő típus vagy?
- Igen, aminek vannak előnyei, de hátrányai is. Az első sikerélmény 2012-ben ért, amikor kikerültem az Olimpiai Reménységek Versenyére, Szegedre. Ez váratlanul ért, hiszen úgy lettem csapattag, hogy egyik versenyzőtársam megbetegedett, így a nyári szünidőről hívtak el a versenyre. Így egy hetem volt arra, hogy felkészüljek, de így is a negyedik lettem, kevéssel lemaradva a dobogóról. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, de a következő éveim nem sikerültek jól. Itthon jól szerepeltem, viszont mindig voltak nálam jobbak, akik a nemzetközi porondra is kijutottak. Ekkor első éves U23-asként Franciaországban Európa bajnokságon vettem részt, de 200 méteren, ami nem az én távom volt, hiszen 1000 méterre készültem. Itt nem értem el eredményt, amely nagyon elkeserített. Közben a Dunaferr Szakközépiskolában Rendvédelmi Szakon leérettségiztem. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kenuzást sokkal magasabb szinten szeretném űzni. Ettől kezdve már napi két edzésem volt. Itt történt egy edzőváltás, Molnár Gergely lett az edzőm. Az átállás nehezen ment, nem találtam a helyemet, ráadásul mellettem egyre többen, Hajdu Jonatán, Vass András, Slihoczki Ádám egyre szebb eredményeket értek el, amely elgondolkodtatott, hogy mit is szeretnék elérni igazán. Nem csak az edzés része szerettem volna lenni, hanem részese a sikereknek. Ekkor még nem tudtam, min kell változtatnom, de tudtam, hogy változtatnom kell. Ki akartam emelkedni az átlagosból. Ehhez olyan munkát kellett elvégeznem, hogy úgy zárjak le minden napomat, hogy az jobb legyen, mint az előző volt.
- Zavart az, hogy társaid szebb eredményeket érnek el?
- Zavart, de egyben motivált. El kellett érnem, hogy rám is felfigyeljen a szakma. Ezért azonban rengeteget kellett dolgoznom, és ez életforma váltást, külső segítséget igényelt. Ebben rengeteget segített, segít Szabó Emma, aki sportolóknak nyújt mentális tréningeket. A vele elkezdett munka már négy éve tar, amelynek eredménye kézzel fogható. Ő nekem abban segített, hogy az edzéseken kívül megtaláljam azokat a dolgokat, amelyek segítik az előre jutásomat. Ez elsőként a kettlebell volt, ami az állóképességemet fejlesztette, majd megismerkedtem a jógával, ami kisebb meglepetést okozott a csónakházban. Mára azonban mindenki elismeri ennek a jelentőségét, és mások is ezt az utat szeretnék járni. Ezek segítettek hozzá ahhoz, hogy az U23-as Világbajnokságon C2 1000 méteren Dóri Bencével bronzérmes lehessek. A jövő évben Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenussal egy hajóba ülve szeretném bebizonyítani a bennem kételkedőknek, hogy még sok van bennem. Ez hatalmas erőt ad nekem. Jövőre C2 100 méteren mindenképpen kvótát akarunk szerezni, hogy ott legyünk a felnőtt világbajnokságon, ahol olyan eredményt kell elérnünk, ami olimpiai indulást biztosít. Ez magas cél, melytől nem fogok megijedni.
Mint az Kiss Balázs hozzátette, számára eddig sem adtak ingyen semmit, de ha a sors úgy akarja, hogy a sikerért többet kell dolgoznia, mint másoknak, akkor ő ezt fogja teljesíteni. De ez a gondolat nem áll tőle távol, hiszen szüleitől is azt látja, hogy a rengeteg munka hozza meg számukra a fejlődés, az előbbre jutás lehetőségét.
