Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nehéz helyzetben a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
EHF Kupa
vereség

facebook megosztás

spigott - 2018. nov. 10., 18:57

Hazai pályán szenvedett nyolcgólos vereséget a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Az EHF kupa harmadik selejtezőkörének odavágóján látta vendégül ma délután öt órától a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera együttesét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. György László tanítványaira nagyon nehéz találkozó várt, s mint azt vezetőedzőnk a kezdés előtt elmondta, csak akkor van esélyük a jó eredmény elérésére, ha védekezésben keményen, míg támadásban pontosan, keveset hibázva játszanak hatvan percen keresztül.

Az már a kezdés után látszott, hogy a spanyolok nagyon gyors kézilabdát játszanak, így hiába szerzett négyszer is vezetést akadémiánk felnőtt együttese, a vendégek rendre egalizálni tudtak, így a 10. percben 4-4-es állást mutatott az eredményjelző. A spanyolok kemény védekezése sajnos többször is megakasztotta a mieink támadásait, míg a túloldalon az argentin válogatott Karstennel nem tudtak mit kezdeni játékosaink, így a vendégek nemcsak átvették a vezetést, hanem a 18. percben már két góllal meglógtak a ziccereket és hétméterest is hibázó Kohásztól (5-7).

A rövid pauza alatt sikerült szerencsére rendezni a sorokat, Tomasevics kapus fogott pár labdát, a védekezés is feljavult, s ugyan továbbra is több ziccert kihagytak kézilabdázóink, Grosch góljával előbb egalizált, majd Kazai és Szalai találatai után a DKKA lépett meg kettővel ellenfelétől (9-7). Ezt a jó periódust azonban nem tudták meglovagolni az akadémisták, mert 10-8-as vezetésük után ismét jöttek a hibák, eladott labdák, kihagyott ziccerek, s ezeket könyörtelenül megbüntette a vendégcsapat, mely egy 4-0-s periódussal fordított, s a szünetre 12-11-es előnnyel vonulhatott.

Nem sokban, elsősorban a támadások pontosságában kellett volna javulnia a második felvonásra csapatunknak ahhoz, hogy felül tudjon kerekedni ellenfelén, ehhez képest a fordulás után gyakorlatilag lenullázta magát együttesünk. Az első öt hazai támadásból csak egyet sikerült gólra váltani, s két szerencse, hogy Tomasevics fogott pár ziccert, különben nem hárommal vezetett volna az ellenfél a 38. percben (13-16). A következő tíz perc viszont maga volt a rémálom hazai szempontból, mert támadásban egyszerűen semmi nem sikerült a mieinknek. Hiába sikerült kialakítani a helyzeteket, vagy Arruda kapus, vagy a kapufa mentette meg a góltól a spanyolokat. A túloldalon sajnos nem volt ennyi hiba, mert a Bera Bera játékosai lényegesen jobban koncentráltak a hazai kapu előtt, s a 48. percben már nyolcgólos, 21-13-as előnynek örülhettek.

Szalai hat gólja kevés volt a spanyol bajnok ellen!

György László hiába cserélt sokat, ma sajnos senki nem tudott annyit hozzátenni a mieink játékához, hogy kijöjjön a gödörből együttesünk. Ugyan a mérkőzés hajrájában többször volt lehetőség arra, hogy mégis feljebb jöjjön a Kohász, ám a sorozatban kihagyott ziccerek, az eladott labdák miatt ezek a próbálkozások rendre meghiúsultak, így a spanyolok végül 26-18-as győzelmet arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, amivel óriásit léptek a továbbjutás kivívása felé.

György László: - Nem sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk, annak ellenére, hogy voltak a technikai hibáink, nagyon sok helyzetet tudtunk kialakítani, ám a kapussal szembe sajnos ma nagyon sokszor rossz megoldást választottunk. Ha reggelig játszunk, akkor sem tudtunk volna közelebb kerülni ellenfelünkhöz, mert ennyi kihagyott ziccer senki ellen nem fér bele.

Imanol Alvarez: - Nehéz, magas hőfokú meccsre készültünk, s ugyan nyolc góllal nyertünk, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy megvan a továbbjutás, mert lesz egy visszavágó is, ahol a Dunaújvárosi idegenben is okozhat meglepetést.

DKKA: Tomasevics – Klujber 3, Szekerczés 1, Szalai B. 6, Sirián, Ferenczy 1, Kazai 3. Csere: Csapó Kyra (kapus), Cifra, Nick, Grosch 2, Dombi L. 1, Molnár B. 1, Bouti, Mihály P. Vezetőedző: György László.

Super Amara Brea Bera: De Arruda – Cardoso de Castro 4 (2), Menendez 8, Sans, Terés, Karsten 10, Franca da Silva 3. Csere: Arrojeria 1, Arderíus. Vezetőedző: Imanol Álvarez.

A rovat további hírei: Sport

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő