Novák Katalin: december 1-jével bővül a csok
Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin közölte azt is, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt. A kedvezményes kölcsönt a két, illetve három gyermeket vállalók is igényelhetik - tette hozzá.
Elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről szóló kormányhatározat kedden jelenik meg a Magyar Közlönyben. Közölte, a kétgyermekes családok a 10 millió forintos, államilag támogatott, garantáltan 3 százalék alatti kamattal adott hitelt 25 éves futamidőre vehetik fel, ez azt jelenti, hogy a törlesztőrészlete 50 ezer forint alatt marad havonta.
Fotó:MTI
Azért döntöttek a csok bővítéséről - hangsúlyozta az államtitkár -, mert úgy látják, hogy az otthonteremtés jó befektetés, és a kormányzat abban akar segíteni, hogy akik gyermeket nevelnek, vagy gyermekvállalás előtt állnak, a lehető legjobb körülmények között élhessenek Magyarországon. Az M1 Híradónak arra a kérdésére, mire számít, hány kétgyermekes család veszi majd igénybe az új lehetőséget, az államtitkár azt mondta, a csokot felvevő nagycsaládosok csaknem 90 százaléka kérte a kapcsolódó kedvezményes hitelt, ezért a kétgyermekeseknél is hasonló igénylésre számítanak.
Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok, köztük a fiatalok túlnyomó többsége saját tulajdonú otthonban szeretne élni, ezért támogatja a kormány a lakásvásárlást. Azt mondta: a csok népszerűsége töretlen, a kedvezménnyel eddig csaknem 400 ezer ember otthonteremtését tudták segíteni. A csok, az áfa-visszatérítés lehetősége és kedvezményes hitelek összesen csaknem 500 milliárd forintos támogatást jelentettek eddig a családoknak - tette hozzá az államtitkár.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!