Rasmussen elégedett a magyar csapat teljesítményével
Bár a magyar női kézilabda-válogatott három vereséggel zárta a Möbelrigen Kupa nemzetközi felkészülési tornát, Kim Rasmussen szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal.
A magyar csapat csütörtökön az Európa-bajnok és házigazda Norvégiától 25-19-re, szombaton a világbajnok Franciaországtól 19-18-ra, vasárnap Dániától pedig 23-16-ra kapott ki. "Jó érzéseim vannak a csapattal kapcsolatban egy ilyen hihetetlenül erős torna után. Elégedett vagyok azzal, amit játszottunk. A védekezésünk és a kapusaink teljesítménye ezen a három mérkőzésen nagyon jó volt" A dán edző leszögezte, a franciák ellen úgy játszottak, ahogy majd az Európa-bajnokságon is kell. Megfogalmazása szerint nagy kihívás volt a világ legjobb csapatai ellen támadni, a csapat védekezése pedig sokkal jobb volt, mint várta.
Kép: keziszovetseg.hu
"Van egy koncepciónk arról, hogy kik játszanak, és ebből a három nehéz meccsből is kiderült, nyomás alá tudjuk helyezni a világ legjobb csapatait is. Az első két találkozó nagyon pozitív volt, míg Dánia ellen a rengeteg sérült miatt már csak a túlélés volt a cél" - nyilatkozta. Rasmussen elárulta, szerette volna töröltetni a vasárnapi találkozót, de erre nem volt lehetőség. A franciaországi Európa-bajnokság csütörtökön kezdődik. A magyar válogatott a C csoportban, Montbéliard-ban szombaton Hollandiával, hétfőn Horvátországgal, szerdán pedig Spanyolországgal találkozik. Az első három helyezett jut a középdöntőbe.
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
DSTV: párosok versengése az MMK-ban
2025. aug. 12.
Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.
Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok
2025. aug. 12.
A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.
Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)
2025. aug. 11.
A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Látják, hogy miben kell javulni
2025. aug. 11.
Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.
A hajrában bukta el a győzelmet a DFC
2025. aug. 11.
Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!
Folytatná jó sorozatát a DFC
2025. aug. 09.
Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.