A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 2. (vasárnap) 8:35 - Várkonyi Balázs

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

A kisebb vette észre, gyorsan magokat kerestek, kiszórták, a madár eszegetett, szép komótosan. Aztán hogy jóllakott, elrepült, mintha itt se lett volna. Csalódott gyerekeket hagyott maga után…

Legszívesebben a havas karácsonyokra emlékezik, azok közül is arra, amikor az ünnep közeledtén épp a hegyen voltak. Megelevenedik egy kép: sistergő harag látszik kislánya ábrázatán – hát hogyne, amikor az ő édes apukáját egy másik gyereklány ölelgeti! Mindez a Gerecsén zajlott. A dologból persze nem lett nagyobb konfliktus, a feszültségoldás után a két lányka napestig együtt játszott, együtt szánkózott, békében.

Az apa és gyermekei baráti invitálásra érkeztek akkor a hegyre, annak is egy félnomád házába, ami egykor valamiféle katonai objektum lehetett. Abban az időben már megszállott rádiósok békebeli harcálláspontja volt: onnét vadászták a hangokat a világ minden pontjáról. Azon a hétvégén más vendégekkel együtt ott volt egy tízéves lányka, Andi, aki aztán, mint írtam, a másik tízéves kislány apját köszöntötte öleléssel, belécsimpaszkodva majdnem elsírta magát. Megvolt az oka: a kis „csonkacsaládnak”, amelyben élt Andika, a testvére, meg az édesanya, korábban sokat segített a férfi is, meg a felesége is. Munkahelyük azonos volt, Andi mamája a technikai személyzethez tartozott, de nem volt semmi „rangkülönbség”. Csak az számított, hogy segítsenek. Ismeretségük révén kijárták, hogy anyaotthonba kerüljön a fiatalasszony és a két kislány. Ha szükség adódott, kérniük se kellett, érkezett a támogatás. Karácsonykor sosem feledkeztek meg az apró ajándékról sem.

Andika, amikor néha suli után bement édesanyjához a szerkesztőségbe, leült a férfivel szemközt az íróasztalhoz, kapott papírt, meg szép ceruzákat, amelyeket a szerkesztőségiek csak neki gyűjtöttek. Rajzolt, s a műveit emlékül mindig otthagyta. Egyszer egy jókora, szép mintázatú követ cipelve érkezett, az iskolai kirándulásról hozta, csak úgy, levélnehezéknek, ajándékba. A kis gesztus kimondatlan köszönet volt. És ugyanazt jelképezte a Gerecsén az a viharos találkozás is: az apa nélkül növögető gyermek ölelése valakinek, akire számíthat az ő családja. Amely család élete, ha lassan is, de mind jobbra fordult.

Eltelt tíz év. Nemrég különös küldeményt kapott a férfi. Egy lemezt, azon önvallomás, tele rejtélyes morzejelekkel: egy fiatal lány videónovellája élete fájdalomstációiról. És arról, hogyan másztak ki a gödörből. A felvételen a hajdani kislány története elevenedik meg: Andikáé, aki ma már egyetemista, egyszer majd riporter lesz. Élete első vizsgafilmjét készítette. A karácsony legszebb ajándéka ez.

A rovat további hírei: Napraszóló

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…