A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra.
A kisebb vette észre, gyorsan magokat kerestek, kiszórták, a madár eszegetett, szép komótosan. Aztán hogy jóllakott, elrepült, mintha itt se lett volna. Csalódott gyerekeket hagyott maga után…
Legszívesebben a havas karácsonyokra emlékezik, azok közül is arra, amikor az ünnep közeledtén épp a hegyen voltak. Megelevenedik egy kép: sistergő harag látszik kislánya ábrázatán – hát hogyne, amikor az ő édes apukáját egy másik gyereklány ölelgeti! Mindez a Gerecsén zajlott. A dologból persze nem lett nagyobb konfliktus, a feszültségoldás után a két lányka napestig együtt játszott, együtt szánkózott, békében.
Az apa és gyermekei baráti invitálásra érkeztek akkor a hegyre, annak is egy félnomád házába, ami egykor valamiféle katonai objektum lehetett. Abban az időben már megszállott rádiósok békebeli harcálláspontja volt: onnét vadászták a hangokat a világ minden pontjáról. Azon a hétvégén más vendégekkel együtt ott volt egy tízéves lányka, Andi, aki aztán, mint írtam, a másik tízéves kislány apját köszöntötte öleléssel, belécsimpaszkodva majdnem elsírta magát. Megvolt az oka: a kis „csonkacsaládnak”, amelyben élt Andika, a testvére, meg az édesanya, korábban sokat segített a férfi is, meg a felesége is. Munkahelyük azonos volt, Andi mamája a technikai személyzethez tartozott, de nem volt semmi „rangkülönbség”. Csak az számított, hogy segítsenek. Ismeretségük révén kijárták, hogy anyaotthonba kerüljön a fiatalasszony és a két kislány. Ha szükség adódott, kérniük se kellett, érkezett a támogatás. Karácsonykor sosem feledkeztek meg az apró ajándékról sem.
Andika, amikor néha suli után bement édesanyjához a szerkesztőségbe, leült a férfivel szemközt az íróasztalhoz, kapott papírt, meg szép ceruzákat, amelyeket a szerkesztőségiek csak neki gyűjtöttek. Rajzolt, s a műveit emlékül mindig otthagyta. Egyszer egy jókora, szép mintázatú követ cipelve érkezett, az iskolai kirándulásról hozta, csak úgy, levélnehezéknek, ajándékba. A kis gesztus kimondatlan köszönet volt. És ugyanazt jelképezte a Gerecsén az a viharos találkozás is: az apa nélkül növögető gyermek ölelése valakinek, akire számíthat az ő családja. Amely család élete, ha lassan is, de mind jobbra fordult.
Eltelt tíz év. Nemrég különös küldeményt kapott a férfi. Egy lemezt, azon önvallomás, tele rejtélyes morzejelekkel: egy fiatal lány videónovellája élete fájdalomstációiról. És arról, hogyan másztak ki a gödörből. A felvételen a hajdani kislány története elevenedik meg: Andikáé, aki ma már egyetemista, egyszer majd riporter lesz. Élete első vizsgafilmjét készítette. A karácsony legszebb ajándéka ez.
