A migráció az EP-választás meghatározó kérdése lesz
A migráció a jövő évi európai parlamenti (EP-) választás meghatározó, fő kérdése lesz - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Bakondi György szerint az európai lakosságnak a májusi EP-választáson lehetősége lesz véleményt nyilvánítani a migrációs folyamatokról. Hozzátette: a nemzeti választásokat nézve az elmúlt esztendőkben az európai emberek véleménye jelentősen változott, és ez várhatóan kihatással lesz az Európai Parlament összetételére is.
A főtanácsadó elmondta, az illegális bevándorlók továbbra is három irányból – Spanyolország és Olaszország felől, illetve a Görögországból kiinduló balkáni úton – érkeznek Európába.
Spanyolország felől idén 62 479 migráns érkezett Európába, ami több mint 120 százalékos emelkedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. Ezen az útvonalon marokkóiak, maliak, guienaiak, elefántcsontpartiak, algériaiak, gambiaiak és szenegáliak érkeznek, közel nyolcvan százalékban férfiak – ismertette Bakondi György.
Olaszországban közlése szerint a helyi kormány által bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően idén a tavalyinál 80 százalékkal kevesebb, csak 23 192 migráns lépett be Európába, a főként afrikai migránsok 71,9 százaléka férfi volt. Görögországba idén összesen 31 874 regisztrált belépés történt, ami a tavalyihoz képest önmagában is mintegy ötszázalékos emelkedést mutat, de itt a török-görög zöldhatáron nem minden érkezőt sikerült regisztrálni – tette hozzá.
Ebből az irányból szírek, afgánok, irakiak, kongóiak, palesztinok, irániak, algériaiak és pakisztániak érkeznek, és jelenleg is mintegy 16 ezer menedékkérő van a görög szigeteken. Törökországban 3,9 millió menekült tartózkodik, közülük 3,5 millió szír, 170 ezer afgán, 142 ezer iraki, 57,7 ezer szomáliai, 39 ezer iráni, és kevesebb mint tíz százalékuk rendelkezik ENSZ-regisztrációval – hívta fel a figyelmet.
Bakondi György arról is beszélt: Macedóniában a tavaly ilyenkorihoz képest 64 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapokban az illegális határátlépések száma, a térségbe Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Lengyelország és Magyarország is tartósan rendőri erőket vezényelt.
A belbiztonsági főtanácsadó tájékoztatása szerint a határzárral érintet magyar határszakaszokon mintegy 5900 belépési kísérlet történt idén, ebből a hatóságok 1700 migránsnak megakadályozták az átjutását, 4200-at pedig visszakísértek a kerítés túloldalára. Hozzátette: a magyar-horvát határszakaszon 139, a magyar-szerb határszakaszon pedig 24 estben minősült bűncselekménynek a tiltott határátlépés.
Emellett a magyar-román határszakaszon 185 tiltott határátlépést regisztráltak, ez nem tartalmazza a határátkelőhelyeknél a román hatóságokkal közösen román területen végzett elfogások számát. Ukrajna felől pedig 60 tiltott határátlépés történt – mondta Bakondi György.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.