Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Lesz elég hal az ünnepekre

Közélet
hal
karácsony
fogyasztás

facebook megosztás

doszerk - 2018. dec. 16., 09:25

Elegendő hal lesz idén az ünnepekre, a közepesnek mondható haltermés ellenére, az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az MTI érdeklődésére.

Lévai Ferenc szóvivő - az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója - hozzátette, hogy a drágulás hátterében több tényező áll. Példaként említette a termelési költségek emelkedését, a dráguló takarmányt, az aszályt, a kötelező béremelést és a súlyadórendelet kedvezőtlen hatását. Ennek ellenére az áremelkedés mértéke az országban sehol nem haladja meg a 10 százalékot.

A szóvivő kiemelte, hogy karácsonykor a legnépszerűbb hal a ponty, amelynek ára az idén kilogrammonként 1100-1300 forint körül mozog. A 12-13 ezer tonnányi belföldi pontytermelés mintegy 30-32 százaléka a karácsonyi időszakban kerül a piacra. A karácsonyi forgalom mintegy 65 százalékát szintén a ponty adja; a harcsák, a süllő és a pisztráng aránya 25 százalékot tesz ki, 10 százalék körül vannak a választékbővítő, olcsóbb halak, például busa, amur, kárász, keszegek és a törpeharcsa.

Lévai Ferenc elmondta, hogy az elmúlt három évben az eladott hal mennyisége kismértékben emelkedett, ezért idén is bővülésre számít. Karácsonykor egyre többen vásárolják az értékesebb, igényesebb és jobban feldolgozott halakat, például a konyhakész pontyot, az afrikai harcsát, süllőt és a pisztrángot, szemben az olcsóbb busával. Közölte, hogy idén a tógazdaságokból 13-14 ezer tonna hal kerül ki, az intenzív telepekről pedig mintegy háromezer tonna, amelynek 90 százaléka afrikai harcsa.

Az ágazat éves árbevétele 12-13 milliárd forint körül van, ezt várhatóan idén is stabilan tartja majd. Az ágazat édesvízi halból importot nem bonyolít, az export tavaly 3-3,5 ezer tonna volt, ez idén az aszályos időszak és az élénk belföldi halpiac miatt kevesebb lesz. A szóvivő javasolja a fogyasztóknak, hogy ne hagyják a karácsony előtti utolsó napokra a halvásárlást, mivel a konyhakész, friss halak nagy választékban már december elejétől beszerezhetők, a néhány hetes mélyhűtés nem árt a halaknak.

Kitért arra is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzései minimális hiányosságokat tártak fel az elmúlt három évben, a magyar hal biztonságos és kifogástalan minőségű élelmiszer.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Nemcsak a medencében nagyok...

Nemcsak a medencében nagyok...

2024. már. 12.

A válogatott tagjai által aláírt mezzel, valamint DFVE-s relikviákkal igyekeznek hozzájárulni Balog Lívia minél előbbi felépüléséhez női vízilabdázóink. A jótékony célú közösségi kezdeményezésről a Fabó Éva Sportuszodában meséltek ma délelőtt.

Városlakói javaslatra hamarosan bevezeti a közösségi költségvetést az önkormányzat

Városlakói javaslatra hamarosan bevezeti a közösségi költségvetést az önkormányzat

2024. már. 12.

Érdekes és újszerű megoldás a lakossági érdekérvényesítésre – a közelmúltban tartott közmeghallgatás nyomán Szabó Zsolt alpolgármester számolt be a nem mindennapi közösségi kezdeményezésről.

Terepszemle az új körzetben is

Terepszemle az új körzetben is

2024. már. 11.

Nevezhető akár rendhagyónak is Pintér Tamás polgármester múlt heti körzetbejárása, hiszen az új 7-es körzetbe, a Béke városrészbe látogatott el. Ezt a városrész eddig darabokra szedték, három másik körzethez csapták...

Sikeresek a használtolaj-pontok: 2200 kilogrammnyi landolt a gyűjtőkben

Sikeresek a használtolaj-pontok: 2200 kilogrammnyi landolt a gyűjtőkben

2024. már. 11.

Az elmúlt időszakban mintegy 2200 kilogramm használt sütőolajat juttattak el a dunaújvárosiak a különféle olajgyűjtőpontokra – erről sajtótájékoztatón számolt be Szabó Zsolt alpolgármester. 

Nagy munkálatok a Kistemetőben

Nagy munkálatok a Kistemetőben

2024. már. 09.

Orosz Csaba önkormányzati képviselő vezetésével kezdődött el a napokban a pentelei Kistemető tavaszi nagytakarítása. Rosti Pál emléke előtt is tisztelegtek a résztvevők.

Dunaújvárosi Estek: Romsics Ignác előadása is telt házat vonzott

Dunaújvárosi Estek: Romsics Ignác előadása is telt házat vonzott

2024. már. 08.

A rendszerváltozásról és annak okairól tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán Romsics Ignác történész, akadémikus, egyetemi tanár. Telt ház előtt, nagy sikerrel.

Kamarai klub bont zászlót – még lehet regisztrálni

Kamarai klub bont zászlót – még lehet regisztrálni

2024. már. 08.

Aktuális technológiai trendeket, gyakorlati alkalmazhatóságot ismertető, a témába vágó kérdéseket megvitató klubot alapít a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK). Jövő héten zászlóbontás – várják az alapítókat!

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő