Nehéz csoportban a magyar válogatott

doszerk - 2018. december 2. 13:29

A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapatával szerepel majd egy csoportban a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

A Dublinban megtartott vasárnapi sorsolást a Nemzetek Ligája-eredmények alapján a negyedik kalapból várta Marco Rossi együttese, amely az ötcsapatos E csoportba került. Ezen kívül még négy csoportba sorsoltak öt-öt válogatottat, további ötbe pedig hatot-hatot. Mindegyikből az első kettő jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor. A rendezők részvétel esetén a csoportkörben két meccset hazai pályán játszhatnak. A csoportok kialakításában a sorsolás házigazdájának képviseletében az ír Ronnie Whelan és Robbie Keane, valamint a címvédő portugálok részéről Nuno Gomes és Vítor Baía segédkezett.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése értelmében az Eb-nek otthont adó 12 ország csapatai közül legfeljebb kettő kerülhetett azonos csoportba, hogy a házigazdák mindegyikének legyen esélye a részvétel kiharcolására, illetve azon országokból is legfeljebb kettőt sorsolhattak össze, amelyeket szélsőséges téli időjárás szokott sújtani. Öt párharc - örmény-azeri, gibraltári-spanyol, koszovói-bosnyák, koszovói-szerb és ukrán-orosz - politikai okokból nem volt engedélyezett, és a nagy távolságra is vonatkozott korlátozás. A sorsolásra hat kalapot alakítottak ki, de az elsőt két részre bontották, mert a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjében érdekelt válogatottaknak - Portugália, Svájc, Hollandia és Anglia - mindenképpen ötcsapatos csoportba kellett kerülniük, hogy számukra szabad legyen a döntő időpontja.

Az Eb-selejtező mérkőzéseit jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében bonyolítják le, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk. Amennyiben a magyar csapatnak nem sikerül az első kettő között végeznie a csoportjában, akkor sem reménytelen számára a kvalifikáció kiharcolása, mert a Nemzetek Ligája őszi szakasza alapján 4x4 olyan válogatott is megküzdhet majd a fennmaradó négy helyért, amely a hagyományos selejtezőkön lemarad az Eb-részvételről. A magyar válogatott a C osztályban elért csoportmásodik helyével megőrizte az esélyét, hogy Eb-helyért mérkőzhessen 2020 márciusában.
    
Az Eb-selejtező csoportjai:

A csoport: Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró, Koszovó
B csoport: Portugália, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Luxemburg
C csoport: Hollandia, Németország, Észak-Írország, Észtország, Fehéroroszország
D csoport: Svájc, Dánia, Írország, Georgia, Gibraltár
E csoport: Horvátország, Wales, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Azerbajdzsán
F csoport: Spanyolország, Svédország, Norvégia, Románia, Feröer-szigetek, Málta
G csoport: Lengyelország, Ausztria, Izrael, Szlovénia, Macedónia, Lettország
H csoport: Franciaország, Izland, Törökország, Albánia, Moldova, Andorra
I csoport: Belgium, Oroszország, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino
J csoport: Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Görögország, Örményország, Liechtenstein

-MTI-

A rovat további hírei: Sport

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.