Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

"Nem öregedtünk, növekedtünk!"

Sport
Dunaújváros
Dunaferr SE
kajak-kenu
Pető Zsolt
évzáró

facebook megosztás

spigott - 2018. dec. 17., 20:55

Idén is remek évet zárt a Dunaferr SE kajak-kenu és sárkányhajó szakosztálya, melynek felnőtt és utánpótlás kiválóságai a hazai és nemzetközi versenyeken is jól szerepelve öregbítették az egyesület hírnevét.

A Lemezalakító Kft. Duna-parti szabadidőparkjában tartotta szokásos évzáró ünnepségét a Dunaferr SE kajak-kenu és sárkányhajó szakosztálya, melyen a versenyzők, edzők és vezetők mellett természetesen a támogatók is elbúcsúztatták a mögöttük hagyott sikeres esztendőt. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség részéről Boros Gergely szakmai igazgató köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy magyar kajak-kenu sport 2018-ban is nagyon sikeresen szerepelt a nemzetközi versenyeken, az utánpótlás és felnőtt mezőnyben egyaránt.

- Ezekből a csodálatos eredményekből a dunaújvárosi egyesület is kivette a részét, több válogatott sportoló is képviselte az egyesületet a különböző korosztályokban. A felnőtteknél Kiss Balázs, Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám, míg az utánpótlásnál Mányi Zsófia és Boldis Csenge is remekül szerepeltek az idei évben. Az egyesület munkája stabilnak és jónak mondható, ezt mutatja az is, hogy a hazai egyesületek között a nagyon jónak mondható huszadik helyet sikerült a pontversenyben elérni, ráadásul a létszámot is sikerül stabilan hozni a szakosztálynak, így elmondható, hogy egy erős, jó bástyája ez az egyesület a szövetségnek. Nagy változást jelentett, hogy két példakép, Vajda Attila és Vereckei Ákos is csatlakozott az edzői csapathoz, ami a gyerekeknek mindenképpen rengeteget jelenthet, hogy ilyen szakemberek foglalkoznak velük – fogalmazott az MKKSZ szakmai igazgatója.

A folytatásban Pető Zsolt, a szakosztály elnöke tekintett vissza a remek eredményeket hozó 2018-as évre, mely alatt nem öregedett, hanem növekedett a szakosztály, s mint azt kajak-kenusaink első embere elmondta, egy fantasztikus évet sikerült maguk mögött hagyniuk. Az utánpótlás és felnőtt magyar bajnoki versenyeken összesen 39 érmet szereztek a dunaújvárosi versenyzők, akik 16 alkalommal állhattak a dobogó legfelső fokára, s 8 ezüstérem mellett még 15 bronzéremnek is örülhettek. A nemzetközi versenyeken is jól szerepeltek a Dunaferr SE kajak-kenusai, s ugyan a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon kevés hiányzott a dobogóhoz, a világkupában már egy első és egy második helyet is begyűjtöttek a felnőttek között a dunaújvárosi kenusok. Az U23-as világbajnokságon Kiss Balázs bronzéremnek örülhetett, de jutott érem a Dunaferr SE tehetségeinek az Olimpiai Reménységek Versenyén, valamint a maratoni Európa-bajnokságon is.

Óriási sikert hozott a hagyományosnak mondható Dunaferr Kupa, melyen huszonkilenc egyesület több mint hétszáz versenyzője ült, vagy térdelt hajóba az ország egyik legnépszerűbb regionális versenyén. A Vasvári iskola Sulisárkány bajnokságot nyert csapatát három Dunaferres versenyző segítette hozzá a jól megérdemelt aranyéremhez, így a szakosztály idei eredményeire ezúttal sem lehetett panasz. Mint azt Pető Zsolt elmondta, óriási szerencse és megtiszteltetés érte a szakosztályt azzal, hogy Vajda Attila és Vereckei Ákos is csatlakozott a szakmai gárdához, személyükben két olyan kiváló edzőt nyertek, akik neve és munkája garancia a fejlődésre. A szakosztály elnöke elmondta, hogy idén a túraeszközök beszerzése jelentette a közvetlen fejlesztéseket, ugyanakkor sikerült előrébb lépniük a csónakház felújításában is, mert minden szerződést alá tudtak írni, így 2019. április 1-től megkezdődik a létesítmény belső felújítása is, s augusztus végére be is fejezhetik, így a következő felkészülési szezont szeptember 1-től már lényegesen jobb körülmények között kezdhetik meg a versenyzők.

Az év értékelését követően a szakosztály vezetése köszöntötte azokat a versenyzőket, akik idei eredményeikkel, munkájukkal példát mutattak társaik számára, így az idén Hajdu Jonatán, Kiss Balázs, Slihoczki Ádám, Kovács Máté, Mányi Zsófia, Bucsi Bence, Kulcsár Dorina, Boldis Csenge, Pető Ákos, Decsi Dorina, Székely Dorka, Kovács Bendegúz, Koós Marcell, Éberhardt Richárd, Decsi Márk, Rónai Márton, Perger Máté, Árva Bálint, Kovács Boglárka, Árva Gréta, Mérges Anna, illetve Hubikné Tarján Éva munkáját ismerte el a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának vezetése.

Sikeres évet hagyott maga mögött a Dunaferr SE kiváló versenyzője, Kiss Balázs is, aki már előre tekint, s mindenképpen szeretne ott lenni a 2019-es szegedi világbajnokságon.

- Az idei évemnek úgy álltam neki, hogy elsősorban az U23-as világbajnokság volt a fókuszban, hiszen egyesben és párosban is szerettem volna kijutni a vb-re. Ez meg is valósult, ám végül 1000 párosban indultam csak el, ahol szintén sikerült elérni a célomat, s Dóri Bencével a harmadik helyet tudtuk megszerezni, így szépen zártam az utolsó U23-as évemet. Célom volt az is, hogy megvillantsam magam a felnőttek között is, s ez is összejött, mert az idei összes felnőtt nemzetközi versenyen részt tudtam venni, s ezeken is szép eredményeket hoztam. Jövőre magamnak szeretnék bizonyítani elsősorban, azt tűztem ki magam elé, hogy ott legyek a szegedi világbajnokságon, elsősorban a kenu kettesek 1000 méteres számában, de szeretnék csatát vívni ezért 1000 egyesben is, s ezért mindent el is fogok követni a jövőben is.

A rovat további hírei: Sport

Újabb segítség a kluboknak

Újabb segítség a kluboknak

2021. már. 30.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 2021-ben is pályázatot hirdet tagszervezetei számára a helyi szinten megvalósítandó új szakmai projektek beindítására, az eddigiek megerősítésének támogatására, valamint idén először az edzői kompetenciák fejlesztésére. A koronavírus járvány az elmúlt egy évben a sportágat sem kímélte, így idén a keretösszeget is megemelte a szövetség.

Előrehozott döntő a Liga Kupában

Előrehozott döntő a Liga Kupában

2021. már. 30.

Idegenben, a Mosonmagyaróvár otthonában kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese ma este hat órától.

Három meccs, három győzelem

Három meccs, három győzelem

2021. már. 29.

Mindhárom találkozóját megnyerte a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata az utánpótlás bajnokság elődöntőjének hétvégi csoportkörében.

Újabb magabiztos siker

Újabb magabiztos siker

2021. már. 29.

A BVSC elleni felnőtt bajnokin is hozta az elvárható győzelmet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U22-es együttese.

Kaposvári öröm a rangadón

Kaposvári öröm a rangadón

2021. már. 29.

Az U16-os csapat döntetlent játszott, míg a Dunaújváros PASE U19-es labdarúgói a listavezető otthonában szenvedtek vereséget a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Egy pont jutott a DEAC ellen

Egy pont jutott a DEAC ellen

2021. már. 28.

Kétszettes hátrányból még egalizált, ám végül 3-2-es vereséget szenvedett a Debrecen elleni hazai bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Szép siker az Eb-győztes ellen

Szép siker az Eb-győztes ellen

2021. már. 28.

Nagy csatában aratott 11-10-es győzelmet a spanyolok elleni világliga selejtezőn a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  3. Hogyan válaszd ki a megfelelő ékszerszínt a bőrtónusod alapján?

  4. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  5. Komoly, jó meccsre készülnek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő